Kevesebb baleset az autópályákon

2009.08.27. 13:40 Módosítva: 2009.08.27. 13:42
Kevesebb baleset történt az előző évhez képest a gyorsforgalmi útakon, miközben az utak hossza átlagosan 16 százalékkal növekedett, közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Ugyanakkor az egyes balesetekben történő személyi sérülések és halálesetek száma is növekedett.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) által felügyelt gyorsforgalmi úthálózaton 2008. hasonló időszakához képest 4.5 százalékkal csökkent a balesetek száma, viszont a közlekedési balesetekben elszenvedett személyi sérülések száma 7,5 százalékkal növekedett. A súlyos sérülések száma csökkent csupán 6,1 százalékkal, a könnyű balesetek száma 12,9, a halálos balesetek száma 22 százalékkal emelkedett.

Ezeknek a halálos kimenetelű baleseteknek több mint negyede az M2-n következik be. A másik negatív rekordtartó az M0-ás 27. és 28. kilométere közti szakasz – a déli szektorban regisztrált halálos balesetek fele ezen az egy kilométeren következik be. Ráadásul lehetetlen objektív összehasonlítást végezni a 2008-as, ezen a szakaszon rögzített adatokkal, ugyanis a Megyeri híd és keleti szektor átadása miatt jelentősen megnövekedett a szakasz forgalma.

A két autópálya, melynek hossza nem növekedett, és így lehetséges az idei statisztikák összevetése a 2008-as adatokkal, az M1 és az M3 autópályák, az előbbinél 14,6, utóbbinál 42,6 százalékos balesetcsökkenés figyelhető meg.

Az ÁAK számításai szerint az 1 millió járműkilométerre jutó személyi sérüléses balesetek száma a 2008. I. félévi 0,059-es értékről idén 0,055-re csökkent, ami 6,8 százalékos javulást jelent.

A balesetet előidéző okok közt továbbra is a figyelmetlen vezetés vezeti a listát, a balesetek közel harmada emiatt következik be. Második helyen a követési távolság be nem tartása (az esetek 13 százalékában), harmadik helyen a szabálytalan sávváltás van (9 százalék). Gyakori kiváltó okok még a gyorshajtás, az esetek 8 százalékában, és a elalvás illetve a vadelütés, száz balesetből átlagosan hat-hat alkalommal.

Az ÁAK a balesetek csökkentésének érdekében az M0 autóút 27. és 28. kilométere közötti, kiemelten balesetveszélyes szelvényére új figyelmeztető táblákat, új burkolati jeleket (kettős rázó záróvonal) és fényvisszaverő, éjszakai tájékozódást elősegítő prizmákat is elhelyezett. Az M2 esetében szintén táblák jelzik a balesetveszélyes útszakaszokat, ezen kívül több másik intézkedés bevezetését is tervezik, mint például az előzési tilalom kiterjesztése, elválasztó sáv hiányában a haladási irányok hangsúlyosabb szétválasztása, intenzívebb balesetmegelőzési propaganda és megnövelt rendőri jelenlét.

Általánosan azonban elmondható az, hogy az autópályák forgalombiztonsága a legkedvezőbb, gyakorlatilag háromszor kisebb a baleseti kockázat, mint az országos közutakon. Ugyanakkor az egyes balesetek is súlyosabbak, hiszen a forgalom átlagsebessége is lényegesen nagyobb.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport