A D909-es utat először Levallois-Perret konzervatív polgármestere egyirányúsította, hogy csökkentse a kerületen áthaladó forgalmat. A szomszédos Clichy-la-Garenne szocialista vezetése azonban válaszul az ellenkező irányba tette egyirányúvá az útnak az ő oldalukra eső részét.
Az BBC tudósítása szerint az ellentmondó jelzések miatt pillanatok alatt óriási dugó alakult ki, és a területről a rendőrségnek kellett elterelnie az autósokat.
A dugót előidéző szocialista polgármester szóvivője azzal védekezett, hogy természetesen nem szánták hosszútávú megoldásnak az intézkedést, csak így szerették volna felhívni a szomszédos kerület egyoldalú lépésére a figyelmet. A korlátozást először bevezető konzervatív politikus azonban fel van háborodva: szerinte "Clichy polgármestere érthetetlen, a saját polgárait is károsító intézkedést hozott".
A D909-es úton naponta autósok ezrei ingáznak Párizs belvárosa és a külső területek között.