Kolompár szerint valaki le akarja járatni

Nem is nyaralt a balatonmáriafürdői táborban Kolompár Orbán, aki csak a nagy meleg miatt mártózott meg a medencében. Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke szerint politikai ellendrukkerei próbálják lejáratni. A tábor szervezőjének vissza kellett fizetnie az állami támogatást, mert hét nap helyett csak öt napig táboroztatta a gyerekeket.

"Politikai ellendrukkerei" próbálják lejáratni, reagált a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelentekre Kolompár Orbán. A lap értesülései szerint az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és más roma vezetők pályázati pénekből szórakoztak tavaly nyáron a Balatonnál.

Kolompár szerint erről szó sem volt, ő csak vendégként, pár órára jelent meg a balatonmáriafürdői táborban. Ezt mondta a tábort szervező Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat elnöke, Agócs János is.

Kolompár szerint "politikai ellendrukkereim és a velük cinkos média Kolompár Orbán fóbiában szenvednek, és mindent elkövetnek lejáratásom érdekében". Mint mondta, évente 10-15 táborba kap meghívást, amelyeknek anyagi ellenszolgáltatás nélkül minidg eleget is tesz. A rendezvényeken a romák oktatási, foglalkoztatási helyzetéről,
jövőjéről beszélget a táborvezetőkkel és a gyermekekkel.

"Sem külföldi, sem egzotikus nyaraláson soha nem vettem részt, ellentétben más bal-, és jobboldali politikusokkal, roma vezetőkkel, annak ellenére, hogy erre már számos alkalommal nyílt volna lehetőségem" - mondta.

Kolompár szavait Agócs József is megerősítette. Szerinte Kolompár, aki nem tagja a Bács-Kiskun Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak, így a gyermekek táboroztatásában sem vett részt. Mindössze egy délutáni beszélgetésre hívták meg. A táborban amúgy 65 gyermek és 10 kísérő
vett részt vett, a táborozók faházas apartmanban üdültek, és ez
szerinte nem nevezhető luxusnak sem Magyarországon, sem Európában.

A Magyar Nemzetben és a C-Press oldalán megjelent fotókra reagálva Agócs megjegyezte, hogy a luxusmedence valójában egy 2x3 méteres medence volt, amiben Kolompár és a gyerekek "a nagy meleg hatására megmártóztak". Kolompár a fürdőzés után távozott.

Németh Erika, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány (MNEKK) elnöke szerint a Bács-Kiskun megyei Cigány Önkormányzat tavaly valóban nyert 400 ezer forintot gyerekek táboroztatására, de azt vissza kellett fizetnie kamatostul, mert az elszámolásnál kiderült, hét nap helyett csak öt napig táboroztak, és ez szerződésszegésnek minősült. Az odaítélt támogatást az érdekképviselet még tavaly szeptemberben visszautalta a közalapítvány számlájára.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58