Az autópályán menekült a rendőrök elől a részeg sofőr

Eltiltották az autóvezetéstől, ennek ellenére defektes járművével elhajtott az igazoltatás után a rendőrök elől az a 28 éves férfi, akit végül az egyik lehajtónál fogtak el az M5-ös autópályán.

Az M5-ös autópályán a járőröknek még szombaton este azért lett gyanús a 28 éves a férfi által vezetett autó, mert jobb hátsó kereke defektes volt. A sofőr az igazoltatáskor nem tudta átadni vezetői engedélyét, mint kiderült azért, mert a bíróság 2010-ig eltiltotta a járművezetéstől - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrök figyelmeztették a férfit, hogy nem mehet tovább az autóval, de ez egy cseppet sem izgatta, beindította a kocsit, gázt adott és elindult. A járőrök követték, majd rádión keresztül segítséget kértek. Az autópálya lehajtót a sándorfalvi rendőrőrs munkatársai lezárták, s sikerült megállítaniuk a férfit - közölte a hadnagy. A sofőrről kiderült, hogy az autót bódult állapotban vezette. Mivel az eltiltás hatálya alatti járművezetést a bíróság elzárással is büntetheti, a rendőrség a férfit őrizetbe vette.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58