Pedofilnak nézték a lányát puszilgató apát

Letartóztattak egy férfit Brazíliában, aki a strandon megcsókolt egy nyolcéves lányt. Később kiderült, hogy a férfi a lány apja, és az állítólag bántalmazott kislány anyja szerint is csak félreértés az ügy. A hatóságok továbbra is fogva tartják a 48 éves üzletembert.

Szemtanúk szerint megcsókolta és közben "helytelenül megérintette" lányát az a 48 éves olasz turista, akit a brazil hatóságok még szeptember 2-án tartóztattak le.

A rendőrséget kihívó házaspár a dél-amerikai ország északkeleti részében lévő Fortaleza turistákkal tömött strandján lett figyelmes a sötétbőrű kislányt az úszómedence mellett csókolgató európai férfira. Valószínűleg azonban nem tudták, hogy az általuk pedofíliával megvádolt férfi valójában a kislány apja: a tengerparti vakációját töltő családfő és kislánya mellett ott volt az anyuka is, aki szerint semmi szokatlan nem történt.

A nő szerint az zavarhatta meg a házaspár tagjait, hogy a kislány bőre sötétebb apjáénál. A BBC szerint az asszony a brazil állami hírügynökségnek azt is hangsúlyozta, hogy ha a házaspár feljelentése csak egy kicsit is jogos volna, tétovázás nélkül kiállna lányáért. Így viszont inkább attól fél, hogy az ügy tönkreteszi családjukat.

Az üzletembert a hatóságok ennek ellenére továbbra is fogva tartják. Brazília észak-keleti része az elmúlt években a pedofilok kedvelt céljává vált. A legtöbb szállodában ezért a hatóságok határozott hangvételű figyelmeztetéseket helyeztek ki, és a törvényhozás szigorította a gyerekek zaklatásáért kiróható büntetéseket. A 14 éven aluli gyerekeket molesztálok akár 15 év börtönt is kaphatnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58