A Budapest TV vezére lenyúlt egy bérautót

2009.09.08. 14:57
Sikkasztással gyanúsította meg a rendőrség a Budapest TV tulajdonos-igazgatóját. B. Péter nem adta vissza az egyik autókölcsönző cég kocsiját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kormos Endre megerősítette, hogy hétfőn jelentős értékre elkövetett sikkasztás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a VIII. kerületi rendőrkapitányságon "B. Pétert".

Az MTI úgy tudja, B. Péter azonos a Budapest TV tulajdonos-igazgatójával, Bródy Péterrel. Kormos Endre elmondta: az ügyben egy gépkocsikölcsönző cég tett feljelentést. B. Pétert a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy a feljelentő cégtől kölcsönzött egy nagy értékű gépkocsit, amelyet többszöri felszólítás ellenére sem szolgáltatott vissza.

A gyanúsított szabadlábon védekezhet, az ügyben a VIII. kerületi rendőrkapitányság folytatja az eljárást.