Enikő, Melitta
16 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Svédországban hitték magukat az átvágott menekültek

2009.09.08. 15:15
Hattagú családot csapott be egy embercsempész: Ferihegyen azt hazudta nekik, hogy már Svédországban vannak.

Eredetileg Svédországba szeretett volna eljutni egy négygyermekes család, amelynek tagjai - mint mondták - vallási és politikai okokból menekültek el hazájukból. Csaknem kilencezer dollárt fizettek az embercsempésznek az "állítólag eredeti okmányaikba elhelyezett" svéd vízumért.

Az embercsempész - aki a hat becsapott emberrel együtt Szófia felől érkezett Magyarországra - Ferihegyen azt hazudta a családnak, hogy már Svédországban vannak, majd az útlevelüket elkérte, és eltűnt. Miután a reptéri rendőrök igazoltatták a családot, menekültkérelmet nyújtottak be.

Ugyanazon a járaton hasonlóan járt egy másik utas, aki szintén Észak-Európába akart eljutni. Ő is pénzért jutott - az esetleg nem is valódi - vízumhoz, de Ferihegyen őt is cserben hagyta az embercsempész. Ezek után ez a férfi is menekültstátuszért folyamodott. A repülőtéri rendőrök a személyleírás és az utaslista alapján azonosították az embercsempészt, akit azóta is keresnek - áll a közleményben.