Háromnapos razzia kezdődött az utakon

Újra fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani az utakon. A TISPOL akció keretében most elsősorban azt figyelik, hogy az autósok használják-e a biztonsági övet, a gyermekülést, illetve, hogy a motorosokon van-e bukósisak.

A kedden kezdődő, háromnapos országos akció célja, hogy minél több autóst rákényszerítsenek, kapcsolja be a biztonsági övét, gyermekét a megfelelő ülésben szállítsa, a motorosok pedig viseljenek bukósisakot. Ezen kívül továbbra is megpróbálnak minél több ittas sofőrt is kiszűrni.

Az úgynevezett passzív biztonsági eszközök használatára vonatkozó szabályok megsértőivel szemben idén augusztus elseje óta közigazgatási bírságot szabnak ki. Arra, aki nem köti be magát, vagy a motorra bukósisak nélkül ül fel, 10, 20, illetve 30 ezer forint bírságot szabnak ki, attól függően, hogy lakott területen belül, kívül, vagy esetleg autópályán kapják el a rendőrök. A gyermekülésért 15, 30 illetve 45 ezer forint bírság szabható ki.

Magyarországon a biztonsági övet az autósok még mindig csak kevesebb, mint fele köti be rendszeresen, ezért a balesetben meghalt és súlyosan sérültek száma nemzetközi viszonylatban nagyon magas.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25