Pisztollyal nyomatékosította követelését a mindszenti testvérpár

Fegyveres rablásért hét év fegyházbüntetésre ítélt egy mindszenti testvérpárt a Szegedi Ítélőtábla szerdán. A két férfi pisztollyal rabolt el egy kocsit, miután tulajdonosa nem akart autót cserélni velük.

Több bűncselekmény, köztük társtettességben elkövetett rablás elkövetése miatt hét év hat hónap és hét év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla egy korábban már nyolcszor büntetett mindszenti testvérpárt.

Boldizsár Zsolt 2006. október 1-jén betört egy mindszenti tanyára, ahonnan 200 ezer forintnál nagyobb értékben vitt el tárgyakat. Két nappal később Boldizsár Béla egy Mindszent külterületén lévő benzinkútnál ráfogta flóbert pisztolyát egy luxusterepjáróval érkező férfira. A megtámadott férfinak a kocsi ajtajával sikerült a fegyvert kiütnie, és elhajtania.

Ugyanezen a napon a testvérek Baksra mentek, ahol megkértek egy férfit, hogy cseréljenek autót. A férfit és a vele lévő nőt megütötték, majd csavarhúzót rántottak, és megfenyegették, hogy leszúrják. A férfit végül pisztollyal fenyegették meg, hogy adja át az autó kulcsait.

Az ítélőtábla enyhítette az első fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság mindkét férfira egyaránt kilenc év szabadságvesztést kiszabó ítéletét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25