Újabb baleset történt szerdán a szibériai Szajan-Susenszki erőműben, három héttel azután, hogy ugyanott hetvenöt emberéletet követelő szerencsétlenség történt.
Tűz ütött ki az erőmű géptermében, ahonnan kétszáz embert evakuáltak, senki nem sérült meg. A helyreállítási munkálatokat azonban ideiglenesen leállították - derült ki az erőmű tulajdonosa, a RusGidro által kiadott közleményből.
Eszerint a tüzet néhány perc alatt sikerült eloltani, de a gépterem füstbe borult, az okokat vizsgálják.
Megvertek egy újságírót
Közben a közeli Abakan városban összeverték Mihail Afanaszjevet, azt az újságírót, aki nem sokkal a baleset után megírta, hogy a mentőegységek még sokáig hallották a víz alá került, megmentésüket remélő emberek kopogását. Írása nyomán valótlan hírek terjesztése miatt eljárást indítottak ellene, de ezt később leállították. Afanaszjev kedden Moszkvában sajtóértekezleten mondta el, hogy az erőmű vezetése tudott a berendezések meghibásodásáról, mert jelentették a dolgozók.
A RusGidro szerdán azt is bejelentette: az igazgatótanács úgy döntött, hogy független szakértők bevonásával műszaki vizsgálatot rendel el legnagyobb erőműveiben.
A konszern azt is közölte, hogy idén év végéig 5,1 milliárd rubelre van szüksége a Szajan-Susenszki erőműben végzendő helyreállítási munkálatokhoz, miközben csak 1,5 milliárddal rendelkezik. Becslések szerint 2010-ben 10 milliárd rubelre, összesen pedig mintegy 40 milliárdra lesz szükség a teljes helyreállításhoz. Korábban a RusGidro az energetikai minisztériummal közösen a jövő évre már kért közel 10 milliárdot az orosz kormánytól.
- Budapest, IV. kerület Erzsébet utca 46.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
Rovataink a Facebookon