Feljelentettek egy 42 éves dunaújvárosi férfit, mert 2008 óta zaklatta négy korábbi kolléganőjét. Rendszeresen hívogatta őket a munkahelyükön, hogy szexuális vágyait kielégítse. Mivel a női lábak vonzzák, minden telefonhíváskor arról beszélt, hogy a nők lábait simogatná, nyalogatná.
A rendőrök a hívások alapján tudták beazonosítani a férfit, aki a kihallgatásakor beismerő vallomást tett, közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Közben kiderült, hogy tavaly májusban egy 10 éves kislány ellen is követett el szexuális jellegű bűncselekményt. Az utcán szólította le a dunaújvárosi kislányt azzal, hogy fényképeket szeretne róla készíteni, majd a Római körút mellett található völgybe mentek, ahol molesztálni kezdte.
A gyanúsított ezt a bűncselekményt is beismerte, így négy rendbeli zaklatás és szemérem elleni erőszak miatt indult ellene eljárás. A férfi már őrizetben van.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon