Kislányt is molesztált egy lábfetisiszta férfi

Volt kolléganőit zaklatta telefonon szexuális tartalmú hívásokkal és egy 10 év körüli kislányt is molesztált az a férfi, akit a napokban vettek őrizetbe a rendőrök Fejér megyében. A kolléganőit azzal hívogatta, hogy nyalogatná a lábukat, a kislányt pedig egy erdős területre csalta el, ahol molesztálta.

Feljelentettek egy 42 éves dunaújvárosi férfit, mert 2008 óta zaklatta négy korábbi kolléganőjét. Rendszeresen hívogatta őket a munkahelyükön, hogy szexuális vágyait kielégítse. Mivel a női lábak vonzzák, minden telefonhíváskor arról beszélt, hogy a nők lábait simogatná, nyalogatná.

A rendőrök a hívások alapján tudták beazonosítani a férfit, aki a kihallgatásakor beismerő vallomást tett, közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Közben kiderült, hogy tavaly májusban egy 10 éves kislány ellen is követett el szexuális jellegű bűncselekményt. Az utcán szólította le a dunaújvárosi kislányt azzal, hogy fényképeket szeretne róla készíteni, majd a Római körút mellett található völgybe mentek, ahol molesztálni kezdte.

A gyanúsított ezt a bűncselekményt is beismerte, így négy rendbeli zaklatás és szemérem elleni erőszak miatt indult ellene eljárás. A férfi már őrizetben van.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25