Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Meztelen sofőrt fogtak Szegeden

2009.09.13. 10:16
Részegen és anyaszült meztelenül vezette autóját egy férfi Szegeden szombat éjjel. Büntetőeljárás indult ellene.

Szombaton késő este Szegeden a Horgosi úton egy, a forgalommal szemben közlekedő, szlalomozó gépkocsira figyelt fel egy járőrpáros. A sofőr igazoltatása során azonban komoly meglepetés érte a rendőröket, ugyanis a gépkocsi vezetője ruha nélkül, teljesen meztelenül ült a volán mögött, közölte vasárnap a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A fiatal férfi a rendőröknek semmilyen okmányt nem tudott átadni, arra a kérdésre pedig, hogy hol hagyta ruháit azt válaszolta, korábban eldobálta valahol, de hogy hol, arra már nem emlékszik.

A rendőrök a férfi köré egy pokrócot tekertek, és vérvételre előállították, hogy kiderüljön fogyasztott-e alkoholt, mielőtt autóba ült. A vizsgálat kiderítette, hogy a férfi részegen vezette a járművet, mégpedig a bűncselekményi értékhatárt - a 0,8 ezreléket - meghaladó mértékű volt a véralkoholszintje. Vele szemben így büntetőeljárás is indult.