Enikő, Melitta
16 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Hatalmas földeket lopott el a telekmaffia

2009.09.14. 09:49
Egy, a Csallóközben garázdálkodó telekmaffia az eddigi ismeretek szerint legalább egy tucatnyi földtulajdonost károsított meg - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap hétfőn. A csalással gyanúsított cég tulajdonosai magyar állampolgárok.

Az Új Szó című újság szerint egy fantomcég, a pozsonyi Ballor Kft. hamis iratokkal félrevezette a földhivatalt, és a tulajdonosok tudta nélkül íratott át telkeket különféle cégek nevére. A Dunaszerdahelyi Földhivatalban július végén derült fény arra, hogy legalább 17 olyan szerződés létezik, amelyen meghamisították az eredeti tulajdonos és a közjegyző aláírását. A károsultaknak sejtelmük sem volt a dologról, a csaló ugyanis az eladást igazoló szerződéseken kívül egy felhatalmazást is átadott a hivatalnak, amely szerint az eredeti tulajdonosok a besztercebányai Amler cég képviselőjét bízzák meg a hivatalnál való eljárással. A Ballor és az Amler cég ügyvivője, D. György és A. Attila magyar állampolgárok, de az újságnak nem sikerült felvennie velük a kapcsolatot. Magyarországi lakcímük ugyanis hamis.

A törvénytelen tulajdonosváltásokra véletlenül derült fény, amikor a földeket egy harmadik, külföldi személy nevére írták át. A hatályos törvények szerint Szlovákiában külföldi nem lehet földtulajdonos. A gyanús átíratási ügyekben eddig 12 feljelentés született, a szálak minden esetben Magyarországra vezetnek. Az új tulajdonosok a kataszteri kivonat szerint Budapesten és környékén élnek, de a lakcímeken hiába keresték őket. Minden jel szerint a telekmaffia olyan személyekre íratta át a földeket, akik vagy nem léteznek, vagy nem is sejtik, hogy csallóközi földbirtokosok lettek. Például az egyik új tulajdonos budapesti lakcímén hajléktalanszálló működik.

A telekcsalások kivizsgálása megkezdődött, s a szlovákiai hatóságok szerint nem kizárt, hogy a sértettek köre az eddig ismertnél szélesebb.