Égett a mátészalkai tükörgyár

Hétfő hajnali 2 órára sikerült megfékezni a mátészalkai üzemtüzet, a kár eléri a kétmilliárd forintot.

Kétmilliárd forint körülire becsülik a kárt a mátészalkai autótükörgyárban, ahol vasárnap pusztítottak a lángok egy 3600 négyzetméter alapterületű csarnokban, közölte Pernyák Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

A tűzvizsgálat megkezdődött, ami tisztázhatja majd a keletkezési okot. Az elsődleges adatok szerint a tűz kívülről terjedhetett az épületre, ezt szemtanúk is megerősítették.

A tűzoltók hétfőre virradó éjjel 2 órára végeztek a lángok teljes megfékezésével, de napközben még zajlanak az utómunkálatok.

A könnyűszerkezetes elemekből készült csarnok tetőszerkezete égett, középső része a tűzoltók erőfeszítései ellenére beomlott, csak a szilárd falazattal épített két végénél tudták a lángok továbbterjedését megakadályozni.

Fluk Zoltánné, az autótükörgyár gazdasági igazgatója elmondta, hogy a tűzkárt szenvedett üzemcsarnok dolgozóinak egy része cégük, a német Flabeg csoport másik mátészalkai telephelyén kap munkát. Ott emelt létszámmal indítottak műszakot, míg a munkások másik részét egyelőre szabadságra küldték.

A cégcsoport menedzsmentjének tagjai egyeztetnek a további termelési lehetőségekről. A megrendelőket is tájékoztatják arról, hogy rövid- és hosszú távon hogyan tudják teljesíteni a termékszállításokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25