Vádemelés a gyémántcsalási ügyben

Jövő héten vádat emelnek a DT Diamond Zrt. vezetői ellen csalás és sikkasztás miatt. A cég piramisjáték elven gyémántot kínált befektetési célra, és évi húsz százalékos hozamot ígért. A rendszer összeomlásakor kiderült, hogy a gyémántok a beszámítási értéknek csak a 20-30 százalékát érik, de a cég azt sem tudta visszafizetni.

Hruska Csaba, a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztály Gazdaságvédelmi Osztály vezetője sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy vádemeléssel fejeződött be a 2004 óta húzódó DT Diamond ügy. A zrt egyik vezetőjét csalással, a másikat sikkasztással gyanúsítják, amiért 5-10 év börtönt is kaphatnak.

A cég 659 embert károsított meg, összesen félmillárd forinttal. Az első igazgatót váltó új igazgató, aki begyűjtötte az ügyfeleknél maradt gyémántokat, azzal az ígérettel, hogy értékesíti azokat, később 180 személyt vert át 170 millió forinttal, a gyémántokért ugyanis egy fillért sem fizetett.

A DT Diamond Zrt. 2004-ben került a PSZÁF látókörébe, mert kiderült hogy engedély nélküli befektetési tevékenységet folytat. A rendszer lényege az volt, hogy gyémántokat kínáltak fel befektetési célból, évi 20 százalékos hozamígérettel. A reális hozam piaci szakértők szerint nem haladhatta meg az 5 százalékot.

Amíg a befektetők száma nőtt, ki is tudták fizetni a vállalt hozamot, később azonban a rendszer összeomlott. A befektetők ekkor szembesültek azzal is, hogy gyémántjaik a beszámítási értéknek csak 20-30 százalékát érik.

A cégnek ekkor már 2,5 milliárd forintos forgalma volt. Összeomláskor összesen 659 károsult maradt, volt akinek 69 millió forintja ragadt be. A tulajdonos ellen csalás miatt emeltet vádat a rendőrség.

A cégnek 2005-ben új tulajdonosa lett, aki azzal az ígérettel, hogy eredeti értéken eladja, begyűjtötte 180 károsulttól a náluk maradt gyémántokat, ám ezek a személyek később már pénzt sem kaptak, és a gyémtjaikat sem látták viszont. Ő ellene sikkasztás miatt emelnek vádat.

2004-ben a rendőrség T. János tulajdonos-vezérigazgatót két napra őrizetbe vette, most szabadlábon védekezhet, csakúgy mint az őt követő tulajdonost, K. Tamás vállalkozót.

Az Index kérdésére a tájékoztatón elmondták: nem figyelik, hogy a gyanúsítottak időközben milyen új cégeket alapítottak és milyen újabb tevékenységbe fogtak, mert az nem tárgya a nyomozásnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58