Ámokfutó egy német iskolában

Tizenegy tanuló sebesült meg csütörtökön reggel a bajorországi Ansbachban, amikor egy diák fejszével betört a gimnáziumba, majd Molotov-koktélokat robbantott az épületben. A tettest, aki maga is megsebesült, őrizetbe vették.

A rendőrség közlése szerint a sebesültek közül négyen súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedtek, köztük a tettes is. Az ámokfutó merényletet egy 19 éves diák hajtotta végre, aki maga is az ansbachi gimnázium tanulója. Egyelőre nem tudni, hogy miért támadt társaira a fiú.

A 19 éves merénylő fejszével törte be az egyik legrégibb hagyományokkal rendelkező bajorországi gimnázium kapuját, majd a nyolcadik évfolyam egyik osztályában több Molotov-koktélt hajított el. Az ott tartózkodó diákok égési sérüléseket szenvedtek. Egyes hírek szerint az épületből lövöldözés is hallatszott, ezt azonban hivatalosan nem erősítették meg.

A merénylőt 10 perccel a támadás után egy rendőrjárőr ártalmatlanná tette. A helyszínre mentőket és tűzoltókat vezényeltek ki. A rendőrség kiürítette az épületet, és megkezdte az átvizsgálását.

Idén márciusban a Stuttgart közelében lévő Winnendenben történt súlyos merénylet. A helyi Albertville gimnáziumban egy 17 éves volt diák apjának géppisztolyával 15 személyt - többnyire diákokat és tanárokat - mészárolt le, majd magával is végzett. A winnendeni gimnázium tanulói azóta sem költöztek vissza a régi épületbe, és sokan közülük mind a mai napig nem heverték ki az akkor szenvedett sokkot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58