Őrizetbe vettek egy korrupt hivatalnokot Pécsen

A férfi egy többmilliós szabálysértést intézett volna el a bírság harmadáért, de a tulajdonos feljelentette. Egy társa közvetített, akár nyolc évet is kaphatnak.

Egy építési szabálysértés eltussolását ígérte pénz fejében a Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal munkatársa és egy magánszemély, ellenük a napokban eljárást indított a rendőrség - közölte Wingert Róbert, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályvezetője.

A hivatali dolgozót és az ügyben közvetítőként részt vett társát a rendőrség hivatali vesztegetés megalapozott gyanújával őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A két férfi azt állította egy pécsi ingatlan tulajdonosának, hogy a szükséges engedélyek nélkül kezdett bontási munkálatokba. Felajánlották, hogy 1,4 millió forintért elintézik, hogy a szabálysértésért ne kelljen 4,5 millió forint bírságot fizetnie.

A tulajdonos azonban a rendőrséghez fordult, a gyanúsítottakat a pénz átvételekor elfogták, tettükért a bíróság kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja őket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58