Legalább tizenkét bányászt ölt meg a robbanás

Huszonkilenc sebesült önerőből jött fel egy lengyel bányából, amikor 1050 méter mélyen berobbant a metángáz. 15 sérültet azonban csak a mentőalakulatok tudtak kimenekíteni, 12 bányász pedig életét vesztette.

Metángáz robbant egy délnyugat-lengyelországi szénbányában pénteken. Legalább tizenkét bányász életét vesztette, tizenöt pedig súlyosan megsebesült, jelentette be Edyta Tomaszewska.

A sziléziai vajdaságban fekvő Ruda Slaska város egyik bányájában péntek délelőtt következett be a katasztrófa. A metángáz a föld felszíne alatt 1050 méter mélyen robbant be, majd tűz ütött ki a tárnákban. Huszonkilenc sebesült önerőből jött fel a felszínre, a többi bányászt a mentőalakulatoknak kellett felhozniuk.

Az utóbbi évek legsúlyosabb lengyel bányaszerencsétlensége 2006 novemberében történt, ugyanennek a városnak egy másik bányájában. Bányalégrobbanás következtében 23 bányász vesztette életét. A vizsgálatok során emberi mulasztásokra derült fény, és a bánya több vezetője ellen még mindig jogi eljárás folyik.

Legutóbb Kínában, szeptember 8-án volt nagyobb bányaomlás: egy Henan tartományban fekvő szénbányában gázrobbanás miatt az utolsó jelentések szerint több mint 40-en haltak meg. Általában is Kína, Oroszország illetve Ukraja "dicsekedhet" a legtöbb bányaszerencsétlenséggel. Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb balesete Ukrajnában volt, 2007 novemberében több mint száz áldozatot követelt egy bányaomlás, a sújtólégrobbanás 1078 méterrel a föld felszíne alatt történt. Ukrajnában ezt pár héttel követően egy újabb, lényegesen kisebb bányaszerencsétlenség is történt. 2008-ban három további bányaszerencsétlenség volt Ukrajnában, kettő Szibériában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25