Elfogták a pesterzsébeti Sz. Csabát

2009.09.21. 15:24
A BRFK körözési egysége hétfőn délután kettőkor Budapesten, a Pesti alsó rakparton elfogta Sz. Csabát, aki a gyanú szerint egy 53 éves pesterzsébeti férfi halálát okozta azzal, hogy többször fejberúgta.

Sz. Csaba kihallgatása jelenleg is folyamatban van. A BRFK szerint az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására tett előterjesztése mellett folytatja le.

Mint arról az Index beszámolt, a férfi a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2009. szeptember 4-én 19 óra körüli időben a Budapest XX., Deák Ferenc téren – előzetes szóváltást követően – bántalmazott egy 53 éves férfit, aki ennek következtében életét vesztette.

Szeptember 4-én az esti órákban két férfi bántalmazott egy 53 éves férfit egy pesterzsébeti élelmiszerbolt előtt. A sértett másnap hajnalban belehalt az elszenvedett sérülésekbe.

A sértett fia a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy apja egy doboz cigarettáért indult a boltba. Az üzletben két férfi éppen egy vevőt ütlegelt, mert az szólt nekik, hogy ne kötözködjenek a bolti eladóval. Az 53 éves férfi is szólt, hogy fejezzék be a verekedést, amiért fia elmondása szerint fejbe rúgták, amit még húsz alkalommal megismételtek.

Az eszméletét vesztett férfiről a kiérkező mentők már csak azt tudták megállapítani, hogy agya bevérzett és az alapvető funkciókat sem tudta ellátni.

Az olvasóknak feltűnhetett, hogy az eddig teljes vezetéknevén kiírt gyanúsítottat az elfogás után csak vezetékneve első betűjének leírásával említjük. A személyes adatokról szóló törvény szerint alaphelyzetben nem lehet soha kiírni a gyanúsított teljes nevét, kivéve, ha a rendőrség körözést ad ki ellene. Ez történt eddig, az elfogásával viszont megszűnt ez a feloldás.