A keddi autómentes napon megint megrendezik a Critical Mass biciklis felvonulást, így aki autóval indul a belvárosba, délután fél 6-tól a megszokottnál is több kerékpárosra kell számítania.
A résztvevők a Városháza épülete körül bringaláncot alkotnak, majd fél 7-kor először a gyerek Critical Mass, azaz a Kidical Mass indul, ez a felvonulás lezárt utakon, rendőri biztosítás mellett zajlik. Az útvonala: Károly körút, Andrássy út, Oktogon, Teréz körút, Király utca, Városháza park.
Critical Mass nagyobb térképen való megjelenítése
Ahogy a gyerekek és az őket kísérő felnőttek elindultak, indul a Critical Mass is, ez azonban nem biztosított útvonalon, hanem a forgalomban halad majd. A legtöbb biciklis várhatóan a Nagykörutat választja, így sok biciklisre lehet számítani. A Kiskörúton a Városháza parknál este 8 körül lehet torlódás, ekkor autóval érdemes elkerülni ezt a környéket.
A szervezők autósoknak a pesti rakpartot, a Dózsa György utat, a Fiumei utat és Hungária körutat ajánlják, ha el akarják kerülni a dugókat, a tömegközlekedőknek pedig elsősorban a metrók és villamosok használatát.