Kisiklattak egy vonatot Dél-Romániában

Kisiklott egy személyvonat a dél-romániai Dolj megyében, ennek következtében tizenöt embert kell sérülésekkel kórházban ápolni, a közlekedési miniszter bűncselekményre gyanakszik.

Kisiklott a Temesvár és Bukarest között közlekedő személyvonat a Craiovához közel fekvő Carcea körzetében hétfőre virradóra. A háromszáz utas közül tizenötöt kellett sérülésekkel kórházba szállítani, többeket a helyszínen láttak el a mentők. A vasúti forgalom szünetel azon a szakaszon, ahol a baleset történt. Nemcsak mentők érkeztek a helyszínre, hanem mintegy száz csendőr is segédkezett, hogy az utasok buszokkal folytathassák útjukat.

Radu Berceanu közlekedési miniszter hétfőn délelőtt a helyszínen tájékozódott, majd nyilatkozatában jelezte: szerinte bűncselekmény történt, ismeretlenek szándékosan rongálták meg a síneket. Véleményét arra alapozta, hogy eltávolítottak számos csavart, amely a síneket a talpazathoz rögzítette. Feltételezik, hogy a rozsdás, beszorult csavarok nem önmaguktól lazultak meg, ugyanis kenőolajat használtak eltávolításukhoz, amelynek még a fémdobozát is megtalálták a közelben.

Azt a lehetőséget is kizárták, hogy fémlopás szándékával cselekedtek az ismeretlenek, mivel a közelben már rég leszerelt sínek voltak, könnyen elszállítható állapotban.

A hatóságok a román állami vasúti társaság (CFR) egy volt alkalmazottja ellen folytatnak vizsgálatot. Az illető a vállalat craiovai hivatalában dolgozott, éppen Carceában lakik. Néhány hónappal ezelőtt elbocsátották állásából, mivel egészségi állapota nem tette lehetővé feladatai ellátását. A hírek szerint skizofréniában szenvedett. A férfi menesztése után állítólag meg is fenyegette a vasúti társaság helyi hivatalát, hangoztatva: "majd én helyre teszlek benneteket". A nyomozók szerint ez célzás volt a sínek megrongálásának tervére. A CFR volt alkalmazottját előzetes letartóztatásba helyezték.

Berceanu miniszter a hírtelevíziók kamerái előtt megállapította: akár szörnyű katasztrófába is torkollhatott volna ez a cselekmény.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58