765 autót vezetett egyszerre egy férfi

Összesen 765 rendbeli közokirat-hamisítás miatt kell felelnie két férfinek. Egyiküknek pont 765 autó volt a nevén, hogy különböző trükkökkel elkerülje az átíratási és egyéb illetékek kifizetését.

765 autó volt a keszthelyi okmányiroda nyilvántartása szerint annak a férfinak a nevén, aki társával együtt vásárolt és adott tovább főként bontásra szánt kocsikat. A páros mindannyiszor elfelejtette befizetni az átíratás költségeit, közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ügyben közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt emeltek vádat.

Az esetre akkor derült fény, amikor 2008 májusában egy asszony feljelentést tett, ugyanis a nevében az egyik férfi – mint vevő – három alkalommal írt alá gépkocsik adásvételéről szóló biankó szerződéseket. Az asszony állítja: a gépkocsikat nem látta, azok soha sem voltak a tulajdonában, még a járművek azonosítójáról sincs ismerete. Közben kiderült, hogy az okmányirodánál összesen 11 gépkocsi adásvételi szerződésén szerepel vevőként a feljelentést tévő asszony, aki ellen a tulajdonjog-bejegyzésének elmulasztása miatt az APEH eljárást is indított, és intézkedett, hogy az elmaradt összeget a munkabérből tiltsák le.

A feljelentés kapcsán indult nyomozás megállapította, hogy a gépkocsikat a két gyanúsított férfi vásárolta úgy, hogy az adásvételi szerződésekre vevőként ugyan a feljelentő aláírása került, azonban az autók árát (mint tényleges tulajdonos) az egyik gyanúsított fizette ki. Az is kiderült, hogy több alkalommal a feljelentő saját maga írta alá a szerződéseket, mégpedig az egyik gyanúsított kérésére, aki korábban a barátja volt.

A nyomozás során a rendőrök a keszthelyi okmányirodától kért adatok alapján megállapították, hogy a gyanúsítottak nevére összesen 765 autót írattak. Az autók adásvételénél a szerződést minden esetben az egyik gyanúsított vevőként látta el kézjegyével, míg a gépkocsik vételárát a másik gyanúsított fizette ki, aki az autókat saját nevére nem íratta át, így az átírási költségek, illetékek megfizetése elmaradt. Az üzletekhez nevét adó társ jutalékot kapott, s mivel jövedelemmel és vagyonnal nem rendelkezett, az illetékfizetési kötelezettség elmulasztása ellenére sem kellett attól tartania, hogy a keresetéből letiltva hajtják be rajta a különböző illetékeket.

A két gyanúsított elsősorban bontásra váró autókat vásárolt meg jutányos áron, vagy „szívességből" szállított el kocsikat volt tulajdonosuktól, hogy aztán továbbértékesítsék azokat. Zala és Somogy megye területén újságokban is hirdették, hogy lejárt műszaki érvényességű autókat vásárolnak. A két férfi által ki nem fizetett közterhek összege egyelőre nem ismert.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25