Ingyen szerelték le a rendőrök kerékbilincsét

2009.09.23. 14:13
Négy rendőrt is gyanúsít a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Centrum Parkoló Kft-t érintő terézvárosi vesztegetési ügyben - írja a Nol. A gyanú szerint a rendőrök a büntetés kifizetése nélkül leszereltették tilosban parkoló autójukról a kerékbilincset.

Egy, már nyugdíjas kőbányai rendőrt és három terézvárosi rendőrtisztet gyanúsítottak meg hivatali visszaélés bűntette miatt a terézvárosi kerékbilincselési ügyben. Eddig már kilenc embert hallgatott ki a rendőrség - mondta el Skoda Gabriella, Fővárosi Főügyészség szóvivője a Nol-nak.

Augusztus elején kiderült: Farkas Kálmán, a terézvárosi közterület-felügyelet vezetője 2008-ban és 2009-ben havonta 500-800 ezer forintot kapott a Centrum Parkoló Kft. ügyvezető igazgató-helyettesétől. A kenőpénzből Farkasnak a közterület-felügyelet munkatársait kellett arra ösztönöznie, hogy minél több kerékbilincset helyezzenek ki, ugyanis az önkormányzat a társaságnak a kihelyezett bilincsek száma alapján fizet. A kerékbilincsek ilyen, nagyüzemben történő kihelyezése azonban törvényellenes. A közterület-felügyeletről szóló előírás ugyanis úgy rendelkezik, hogy közterület-fenntartóknak maguknak kell eldönteniük, milyen büntetést rónak ki, sőt arra kell törekedniük, hogy a lehető legkisebb hátránnyal járó szankciót alkalmazzák. Farkast előzetes letartóztatásba helyezték.

A most kihallgatott rendőrök szolgálati helyzetüket kihasználva rábírták Farkast arra, hogy a szabálytalanul parkoló autóikra felszerelt kerékbilincset – a büntetés megfizetése nélkül – szereltesse le.

A három aktív rendőrtisztet a budapesti rendőrfőkapitány egyelőre nem függesztette fel állásából. Ennek magyarázata Skoda Gabriella szerint az, hogy „ügyük nem a szolgálati viszonyukkal kapcsolatos”.