Áramszünet okozott káoszt Ferihegyen

Szombat este tartós áramszünet miatt kiürítettéki a Ferihegyi Repülőtér 2A terminálját. A forgalmat a 2B terminálra irányították, több járat késve indult. Az áramkimaradás még vasárnap is fennáll, várhatóan délután indulhat újra a 2A forgalma.

Az áramszünet szombat este nyolc óra körül kezdődött, egyik újságírónk éppen ebben az időben érkezett a repülőtérre. Mint elmondta, a 2A terminálon az érkezési és az indulási oldalt is érintette az áramszünet, a fél épület sötét volt, sem az ajtók, sem a csomagszállítók nem működtek. Fél kilenc tájban elkezdték kiüríteni a terminált, az utasokat és a tranzitutasokat átirányították a 2B terminálra.

„Két 10 kilovoltos, nagyfeszültségű kábel hibásodott meg, valószínűleg zárlatosak lettek” – mondta el kérdésünkre Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. szóvivője. „Az áramszünet csak a 2A terminált érinti, a 2B terminál, valamint a légiirányítás elektronikai rendszere, a pályafények és a radar is hibátlanul működik.”

A szombat esti gyér forgalmat a 2B terminál egyedül is el tudta látni, de a járatok többsége késve indult, mert a gépeket át kellett mozgatni egyik terminálról a másikra, és az utasokat, poggyászokat is át kellett szállítani.

A rend vasárnap reggelre sem állt helyre, a reptéri call center munkatársa vasárnap 9-kor azt mondta, a 2A továbbra is le van zárva, átlagosan 20 perces - egy órás késés várható.

Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője vasárnap elmondta, hogy megtalálták a hiba pontos helyét, ami a repülőtér saját erőműve és a reptér épülete között van, egy magasfeszültségű betápláló kábelnél. A meghibásodás nagyon érzékeny helyen van, ezért a javítása több időt vesz igénybe, várhatóan délutánra állhat helyre a rend. A repülőgépek közlekedésében addig késések lehetnek, de a járatok ettől függetlenül a 2B és az 1-es terminál használatával közlekednek.

A Budapest Airport internetes oldalán található járatkeresője szerint a vasárnap érkező és induló gépek mindegyike a 2B-t és az 1-est használja. A 2A terminált egyelőre déltől írták be újra lehetséges le- és felszállóhelyként.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25