Elérte Vietnamot a Ketsana tájfun

Vietnamra kedden lecsapott a Ketsana tájfun, hivatalos közlés szerint az ítéletidőnek máris harminckét halálos áldozata van.

A tájfun Quang Nam tartományban, Da Nang városától 60 kilométerrel délre csapott le az indokínai országra, de öt másik tartományt is érint. A szél erőssége meghaladja a 140 kilométert óránként. Kidőlt fák, leszakadó elektromos vezetékek okoztak egyebek között haláleseteket.

Hivatalos vélemény szerint az ország három évtizede nem tapasztalt a mostanihoz hasonló pusztító tájfunt.

A vietnami hatóságok legalább 170 ezer ember biztonságos helyre menekítését rendelték el.

Akadozik a térségben a telefonösszeköttetés és az energiaszolgáltatás is. Megpróbálják helyreállítani a februárban átadott Dung Kvat olajfinomító áramellátását, az üzem a múlt hónap óta áll áramszünet miatt, a tervek szerint szerdán már 65 százalékos kapacitással dolgozott volna. A gyárnak októberben napi 140 ezer hordó kőolajat kellene kibocsátania.

A Ketsan a Fülöp-szigetekről érkezett Vietnamba, és Laosz felé tart. A Fülöp-szigeteken 246 ember halálát okozta, az anyagi kárt 100 millió dollár körüli összegre becsülik. A Fülöp-szigetek közben már egy újabb tájfunra készül fel, amely most alakul ki a Csendes-óceánon, és várhatóan a hét második felében éri el az északi Luzon szigetét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25