Megölte egykori cellatársát

Jogerősen tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki 2007-ben brutálisan megölte ismerősét Debrecenben.

A vádlott korábban kilenc alkalommal volt már büntetve testi sértés, garázdaság, rongálás, magánlaksértés miatt. A gyilkosság elkövetésekor 40 éves volt. A vádlott és a sértett gyermekkoruk óta ismerték egymást, felnőttként mindketten a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben töltötték büntetésüket, és ott néhány hétig cellatársak voltak.

A börtönben töltött évek alatt viszonyuk megromlott, szabadulásuk után többször életveszélyesen megfenyegették egymást. 2007 októberében a 47 éves sértett meglátta az utcán volt cellatársát, sértőn kiszólt neki, mire ő felment a lakásába és a lépcsőház folyosóján, majd bent a lakásban is ütlegelni kezdte. A fejét és a nyakát rugdosta, ezzel életveszélyes koponyasérüléseket okozott neki. A férfit kórházba szállították, de a koponyaműtét ellenére másnap belehalt sérüléseibe.

A rendőrséget a társasház lakói értesítették, akik rövid idő alatt elfogták a gyanúsítottat.

Időközben egy másik eljárásban jogerősen több mint 6 éves börtönbüntetést szabtak ki rá, amit összevonnak a kedden kirótt 15 éves fegyházbüntetéssel. Ez azt jelenti, hogy még jó magaviselet esetén is legkorábban 16 év múlva szabadulhat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25