Erős földrengés, cunami Óceániában

2009.09.29. 20:27 Módosítva: 2009.09.29. 22:51
Házakat rombolt le, autókat sodort el a szökőár Szamoán, amit egy 8,3-es erősségű földrengés okozott. Többen meghaltak, sokan megsérültek. Új-Zélandon is elrendelték a cunamiriadót.

Nagy erejű, a legfrissebb adatok szerint 8,3-es erősségű földrengést észleltek Amerikai Szamoa partjainál az Amerikai Földtani Megfigyelő Intézet (USGS) szerint.

Új-Zéland, Amerikai Szamoa és több más csendes-óceáni sziget partjaira cunamiriadót adtak ki.

A földrengés epicentruma a távoli csendes-óceáni szigettől 190 kilométernyire, a fészke pedig 33 kilométer mélyen volt.

A Csendes-óceáni Szökőárriadó Központ szerint a tengerszint emelkedése szökőár keletkezésére utal. A CNN hírtelevízió azt közölte, hogy majdnem 3 méter magas hullámokat keltett a rengés.

Új-Zéland is készültségben

A Radio New Zealand több szemtanúra hivatkozva arról számolt be, az áradás Szamoán házakat rombolt le, autókat sodort el, sokan csak a csodával határos módon menekültek meg. Egy turista elmondta, a víz a délkeleti parton a földdel tett egyenlővé egy települést, ő úgy menekült meg, hogy felkapaszkodott egy közeli dombra.

Az új-zélandi rádió apiai tudósítója elmondta, hogy Nyugat-Szamoán pánik tört ki. A földrengés idején a gyerekek éppen iskolába, a felnőttek munkába igyekeztek.

Egy Amerikai Szamoa-i illetékes a Fox amerikai televíziónak azt mondta, hogy a földrengést legfeljebb öt percen át lehetett érezni.

A BBC legalább három halottról és ötven sérültről számolt be.

Az új-zélandi polgári védelem az egész országra riasztást adott ki, a kríziskezelő központ teljes készültségben áll. Arra szólítják fel az embereket, hogy figyeljék a híradásokat és a polgári védelem honlapját, ha szükséges, mindenki el tudja hagyni az otthonát. Valószínűleg az északi és a keleti partvidéken élők vannak a legnagyobb veszélyben, de nem tartanak attól, hogy a szamoaihoz hasonló hatása lenne.

Magyar idő szerint este fél 11 körül nagyon lassan töltődött be a honlap, és csak egy szűkszavú tájékoztatás volt rajta, mely szerint a cunamiriadót az illetékes minisztérium fújja majd le.

A 2004-es cunami

Öt éve, 2004. december 26-án hatalmas, a Richter-skála szerint 9,3-as
erősségű víz alatti földrengés okozott cunamit az Indiai-óceánon, a
földrengés epicentruma az indonéziai Szumátra szigetétől nyugatra
volt.

A cunami végigsöpört az Indiai-óceán partvidékein, a 30 méteres
magasságot is elérő hullámok 11 országban közel 230 ezer halálos
áldozatot követeltek. Ez a cunami minden idők egyik legsúlyosabb
természeti katasztrófája volt, legkeményebben Indonéziát, Srí Lankát,
Indiát és Thaiföldet sújtotta. A katasztrófa után több mint 7 milliárd
dollár értékű segély áramlott a térségbe a világ országaiból.

Akkora, mint Békéscsaba

Amerikai Szamoa egy hét szigetből álló Csendes-óceáni szigetcsoport, amely Hawaiitól délnyugatra fekszik. A szigetek összes területe 199 négyzetkilométer, ami nagyjából a 193 négyzetkilométeres Békéscsaba területének felel meg. Az öt vulkáni és két korallszigeten összesen mintegy 65 ezren laknak, a legnagyobb városa Pago Pago – ez a legnagyobb szigeten, Tutuilán található –, amelynek az ezredfordulón mintegy tízezer lakosa volt. A szigetcsoport az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozik, de külön kormányzója van a demokrata párti Togiola Tulafono személyében.

Mi a cunami?

A szökőár, vagy cunami japán eredetű kifejezés, magyarul óriáshullámnak is mondják. Az egyik legpusztítóbb természeti katasztrófa, ám igen ritkán fordul elő, és még ritkábban szed áldozatokat.

Kétféle módon keletkezhet: tenger alatti földrengés vagy vulkánkitörés, illetve kisebb arányban tenger alatti vagy parti földcsuszamlás okozhatja. Ha a tengerfenék megemelkedik vagy lesüllyed, az hatással van a felette elhelyezkedő víztömegre is.

A terület felett gyűrű alakú hullám keletkezik, ami a tengerfenéken körkörösen szétterjed. Emiatt a nyílt tengeren haladó cunami legtöbbször alig észrevehető, de rendkívül gyorsan terjed. Ahogy azonban közeledik a parthoz, sebessége egyre lassul, a part közelében pedig a 15-30 méteres magasságot is elérheti. Nagyobb cunami akár napokig is eltarthat, ezalatt több hullám éri el a partot. A cunami érkezését előre jelezheti a parton a szárazföld rengése, a tenger gyors és jelentős visszahúzódása, a szokatlan hullámfront, és az azt kísérő hangos robaj.

Mivel a kiváltó okok között első helyen a földrengés szerepel, és azt egyelőre nem lehet előrejelezni, ezért a cunami valószínűségét, várható helyét és erősségét is csak a földrengés bekövetkezte után lehet számítógépes modellek segítségével kiszámítani.

Forrás: Wikipédia

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport