Nem tudják, mi okozta a miskolci paneltüzet

2009.09.30. 12:21 Módosítva: 2009.09.30. 13:05
Csak feltételezik, hogy dohányzás vagy nyílt láng okozta az augusztusi hármas tragédiát, bizonyítani nem tudják. Azt azonban sikerült megállapítani, hogy a hőszigetelés felújításakor hanyagul dolgoztak.

Valószínűleg dohányzás vagy nyílt láng használata okozta a miskolci paneltüzet nyáron - ezt állapította meg a tűzvizsgálat, amelynek eredményeit szerdán ismertették. Ez azonban nem bizonyítható, így a szakemberek azt állapították meg, hogy a tűz keletkezésének oka ismeretlen.

A hőszigetelés kivitelezése nem volt megfelelő, de döntően nem ez okozta a tragédiát. A füst leginkább a mellékhelyiségek mögött található gépészeti aknában áramlott felfelé, a nyitott ablakok is segítették a terjedést. A rendőrségi nyomozás még tart az ügyben, a személyi felelősség kérdését ez tisztázza majd.

A tűz a 6/1-es lakás konyhájában keletkezett, ezt a beérkezett amatőr videofelvételekből egyértelműen megállapították. A tűz keletkezési helye és a szomszédos szoba teljesen kiégett, így a lehetséges tárgyi bizonyítékok megsemmisültek - mondta Fintor Gyula a miskolci tűzoltóság ügyeletes tűzvizsgálója.

Szabálytalanságokat is felfedeztek

A hőszigeteléshez használt alapanyagok minősége megfelelő volt, de a kivitelezésnél szabálytalanságokat állapítottak meg a szakértők. Például a hőszigetelő táblákat szakszerűtlenül rögzítették, nem volt folyamatos a ragasztás, és a vakolatréteg sem volt megfelelő vastagságú. A villámhárító levezető vezetékét pedig egy szakaszon beépítették az éghető szigetelésbe. De döntően nem ezek okozták a tűz és füst terjedését - mondta Bánky Tamás, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht. tudományos igazgatója.

További hiányosságokat találtak a mellékhelyiségek mögötti gépészeti aknák kivitelezésében. Bár 1974-ben, amikor épült a paneltömb, még nem kellett szintenként leválasztani ezeket az aknákat, ma már ez kötelező. A tűz és füst terjedését ez is elősegítette, valamint a nyitott ablakok. A loggiákon pedig fa rögzítő elemeket és burkolatokat használtak, ami fokozta a tűzveszélyt.

A szakértők végeztek egy szimulációs vizsgálatot is. Azt állapították meg, ha nincs hőszigetelés az épületen, akkor is hasonló károk keletkeztek volna.

Ezer fok volt az épületben

Kilenc jármű és negyvenkét tűzoltó végezte az oltást és a mentést, 37 perc alatt sikerült megakadályozniuk a tűz továbbterjedését. Az épületben csaknem ezer fok volt, és sűrű, fekete füst, ilyen körülmények között dolgoztak a tűzoltók. A 7/1-es lakásban három ember ragadt bent. Ők a födém áttöréseken és az ablakon beáramló füst miatt csapdába estek, nem tudtak kimenekülni a lakásból, mondta Meiszner Ferenc, a miskolci tűzoltóság szolgálat-parancsnoka.

Augusztus közepén csaptak fel a lángok a miskolci Avas lakótelep egyik hatodik emeleti panellakásában. Egy anya és 13 éves fia meghalt. A család 16 éves lány gyermeke napokig feküdt a kórházban, lélegeztetőgéppel tartották életben, végül nem tudták megmenteni az életét.