Julianna, Lilla
-3 °C
11 °C

Bezárják az 560 ezres számlát adó klubot

2009.10.20. 17:06 Módosítva: 2009-10-20 17:06:57
Ugyanabban az Andrássy úti bárban, ahol vasárnap két holland férfival akartak kifizettetni 560 000 forintot néhány italért, egy hónappal ezelőtt szintén fogva tartottak egy turistát, amíg a társa nem rendezett egy 300 ezer forintos számlát. Már az első eset után nyomozni kezdett a rendőrség emberrablás miatt, a hatodik kerületi jegyző pedig az Eden Night Club bezáratása mellett döntött, a határozatot már meg is hozta, de azt eddig nem sikerült kézbesítenie. Most majd újra próbálkozik.

Két holland férfi vasárnap este az Andrássy úti Eden Night Clubban dolgozó táncos lányokkal mulatott és velük együtt hat-nyolc röviditalt és ugyanennyi kis üveges bort fogyasztott. Ezért több mint félmillió forintot próbált behajtani rajtuk a szórakozóhely. „A clubnak volt árlistája, de még annál is magasabb volt a számla összege. Az árlista szerint ez a fogyasztás nagyjából száz-százötvenezer forintos tételnek felelt meg, a számlán mégis 568 ezer forint állt” - mondta az Indexnek Hopka Lajos, a vasárnapi esettel kapcsolatos nyomozást vezető rendőrőrnagy.

Fizetsz vagy meghalsz

„A szórakozóhely egyik alkalmazottja a két holland férfi közül az egyiket elkísérte a bankjegykiadó automatához, előtte a szórakozóhelyen, majd az utcán is arcon ütötte. A barátját a szórakozóhelyen tartották, és azt mondták neki, megölik, ha a barátja nem hozza vissza a pénzt. 150 ezer forintot tudott kivenni az automatából, amivel visszatért a szórakozóhelyre, úgyhogy elengedték mindkettőjüket. Ekkor az ötödik kerületi szállásukra, onnan pedig a rendőrségre mentek és feljelentést tettek. A rendőrség emberrablás miatt indított nyomozást. Az elkövetők őrizetben vannak, az ügyészség a rendőrségi előterjesztés alapján indítványozza az előzetes letartóztatást, amiről a bíróság dönt majd” – mondta Hopka Lajos.

A rendőrőrnagy azt is elmondta, nemrég egy ugyanilyen eset történt az Andrássy úti szórakozóhelyen, ami nagyon hasonló forgatókönyv szerint zajlott. A rendőrség akkor is emberrablás miatt indított nyomozást. „300 ezer forint körüli számlát akartak kifizettetni a sértettel, és akkor is megvalósult az emberrablás bűntette” - mondta Hopka.

Törvénysértés esetén a kerületi jegyző egy évre megvonhatja a hely működési engedélyét, vagyis a rendőrség kezdeményezésére bezárathatja a helyet. Eddig mégsem tette.

„A jegyzőnek az előző esetnél is jeleztük, hogy bűncselekmény történt, de eddig nem kaptunk visszajelzést arról, hogy a helyet bezáratták volna. A vasárnapi eset után újra kezdeményezni fogjuk a bezáratást” – fogalmazott.

Nem sikerült postázni a bezárási határozatot

Sajtos Csilla, a hatodik kerület jegyzője az Indexnek azt mondta, az előző túlszámlázás az Eden Night Clubban egy hónapja történt, az azzal kapcsolatos eljárás azóta is folyamatban van. Akkor meghozták ugyan a jegyzői határozatot a bezárásról, azonban azt nem sikerült a szórakozóhely fenntartóinak postai úton kézbesíteni, ezért a klub még mindig működik.

"A szervezett bűnözésről szóló törvény értelmében meghoztam a határozatot a szórakozóhely bezárásáról. Ebben fellebbezés nélküli, azonnali végrehajtású bezárásról volt szó, azonban a határozatot nem sikerült postai úton kézbesíteni. Egyszerűen nem vették át" - fogalmazott, majd hozzátette, hogy az új, most vasárnapi bűncselekményről a sajtóból értesült. "A következő lépésünkről az eredményesség miatt nem akarok beszélni" - mondta a jegyző a kézbesítés módszerére utalva. "A határozat kézhezvételétől számítva néhány napon belül kikényszeríthetem, és a rendelkezésemre álló eszközökkel ki is fogom kényszeríteni a szórakozóhely bezárását" - állítja.

Hiába zárják be

A probléma csak az, hogy a bezárás a kifogásolt szórakozóhelyek esetében gyakran nem megoldás. Az interneten hozzáférhető feketelistákon például több olyan klub és bár található, amely a bezárás után ugyanazon a helyen, más alapító céggel és néven nyitottak újra, és ugyanolyan erkölcstelen vendéglátóipari módszerekkel éltek. "Az a probléma, hogy ebben a helyzetben nem igazán jó a központi szabályozás, ugyanis ha ugyanazzal a tevékenységi körrel történik üzemeltetőváltás, akkor a tulajdonosnak nem kell újra kérnie az ingatlan lakóközösségének beleegyezését. Az önkormányzatnak pedig nincs joga ellenőriznie azt, hogy ugyanaz a társaság adja-e be a működési engedélyre vonatkozó kérelmet. Ha azt szabályosan teszi, akkor az önkormányzat nem tagadhatja meg, így akár egy-másfél hónappal a bezárás után más néven újra nyithat a hely" - fogalmazott.

Tudni lehet, melyik szórakozóhely bajos

A túlszámlázások, szórakozóhelyi átverések, fogvatartások elsősorban a külföldieket sújtják. Az általunk megkérdezett bártulajdonosok szerint a túlszámlázó szórakozóhelyek rendszerint csinos lányok segítségével csalják tőrbe a mulatozásra vágyó turistákat. „Van, ahol a szórakozóhely alkalmazottai, például a táncosok hívatják meg magukat drága italokra a vendéggel, de gyakran az is előfordul, hogy diszkrét, egyetemistának, főiskolásnak kinéző lányok szólítják le még az utcán a külföldieket, akikkel aztán beülnek egy-két italra vagy kávéra az adott vendéglátóipari egységre. Nem prostituáltakra gondolok most, hanem értelmes, diszkrét, kedves lányokra. Gyakran az árlista ki is van függesztve, és rajta egy kávé mondjuk tízezer forintba, egy pohár bor a duplájába kerül. A turistának azonban elterelik a lányok a figyelmét, így nincs alkalma tanulmányozni az árlapot” – mondja az egyik hatodik kerületi szórakozóhely tulajdonosa.

A Magyarországra érkező külföldiek figyelmeztetésére az interneten több olyan lista is hozzáférhető, amelyen kiemelik a kifogásolható bárokat, klubokat és szórakozóhelyeket. Ilyen például az Egyesült Államok nagykövetsége által közölt figyelmeztetés is. Ezen a listán hét bár és klub között a most vasárnap hajnali eset helyszíne, az Andrássy úti Eden Night Club is szerepel. Jan Krc, amerikai sajtóattasé az Indexnek azt mondta, a lista egy szolgáltatás, amellyel a turistákat szeretnék figyelmeztetni a veszélyekre. „A listánkat az amerikai turistáktól begyűjtött panaszok alapján állítjuk össze. Nyaranta, a turista szezonban több ilyen panasz érkezik, telente kevesebb. Nem szeretnénk ezzel elriasztani a turistákat, de a biztonságos magyarországi tartózkodásban próbáljuk őket támogatni” – mondta Jan Krc, majd hozzátette, a régió országaiban a többi nagykövetségen is tartanak listákat, és bár nincs statisztikájuk, érzése szerint Magyarországon nem kiemelkedő a szórakozóhelyi átverés.

Az USA követségi listája mellett ismeretes még a Budapest Tourist Guide, valamint a Budapest Sexguide feketelistája is. Ezek között több átfedés van: több listán szerepel például a hatodik kerületi Eden Night Club, a Kiss József utcai Pigalle és a Szent István körúti Nirvana is.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!