A lánya mellét és fenekét fogdosta a tanár apa

2009.10.24. 16:10 Módosítva: 2009.10.24. 16:22
A 17 éves lány feljelentette a rendőrségen apját, mivel verte, fogdosta és pornófilmeket nézetett vele. A lány abban a szigetvári iskolában tanul, ahol apja tanít.

Verte, fogdosta a fenekét, melleit és pornófilmeket nézetett vele a saját apja - ezt állítja egy 17 éves szigetvári lány.

A férfi a helyi szakközépiskolában tanít, ott, ahová a lánya is jár. A férfi ellen feljelentést tettek, a rendőrök bilincsben vitték el az iskolából még múlt héten. A bíróság azonban nem látta indokoltnak előzetes letartóztatásba helyezését, mert nem merült fel a gyanú, hogy újra molesztálná a kislányt, mivel ő már elköltözött tőle. A férfi szabad lábon védekezhet.

A rendőrség szemérem elleni erőszak gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen, aki egyébként azóta is az iskolában tanít. A városban nagy port kavart az ügy, ezért a polgármester kedden kezdeményezi majd az iskola vezetőinél, hogy, amíg a vizsgálat tart, függesszék fel a férfit az állásából. Megpróbálják rábírni a tanárt, hogy menjen szabadságra, de ha ezt nem teszi meg, akkor felfüggesztik az állásából.