Valószínűleg elaludt egy amerikai gép legénysége

2009.10.24. 13:16
Mintegy 160 mérfölddel repültek túl egy amerikai gép pilótái azt a repteret, ahol landolniuk kellett volna. A légiirányítás hiába próbálta őket elérni, már a Nemzeti Gárda repülőit is készenlétbe helyezték egy elfogó akcióhoz. Az első tiszt most azt állítja: nem aludt el senki, egyszerűen a kommunikációs berendezések vesztetették el a kapcsolatot a földiekkel.

Nem volt harc a pilótafülkében, nem zuhant álomba a kapitány, az utasok egy pillanatig sem voltak veszélybe, jelentette ki a Northwest Airlines 188-as járatának első tisztje azután, hogy a gép 150 mérfölddel elvétette úti célját. Ám arra Richard Cole nem adott magyarázatot, hogy miért is felejtett el a gép leszállni, miközben a légiirányítás eszeveszetten próbálta elérni a repülőt. Az első tiszt mindössze azt magyarázta, hogy biztonsági szempontból nem volt komoly az ügy, de nem mondhat többet, már így is túl sokat mondott.

000T TRWas2667347 nwa

Annyi biztos, hogy a légiirányítás egy órán át hiába próbált kapcsolatba lépni a géppel. Így az illetékes hatóságok a Nemzeti Gárda repülőseit is riasztották, hogy készüljenek egy esetleges elfogó akcióra. (Végül egyetlen katonai gép sem szállt fel a kifutóról.) Cole nem magyarázkodott arról, hogy miért tartott olyan sokáig, amíg a gépe reagált az üzenetekre, csak annyit mondott, hogy a gép minden kapcsolatát elvesztette a földi irányítókkal.

A rendőrség csak annyit árult el, hogy a pilótákkal – akik a meglehetősen bűnbánónak tűntek – megfújattak egy alkoholszondát. A legénység egyébként azzal védekezett, hogy egy nagyon feszült beszélgetést folytattak a repülési rendről. A repülési szakértők és a pilóták viszont erősen kétlik, hogy egy ilyen társalgás annyira megzavarta volna a legénységet, hogy elfeledje letenni a gépet 144 utasával együtt. A kétkedők magyarázta szerint a legvalószínűbb, hogy a pilóták egyszerűen elaludtak valahol San Diego felett.

Mindenesetre a pilótafülke hangrögzítője nem meséli el a valóságot, ugyanis az újabb modellek kétórányi anyagot képesek felvenni, de a 188-as járaton egy öregebb típus működött, ami 30 percet képes eltárolni. Így csak az utolsó félóra van meg, az a rész, amikor a pilóták felismerték, hogy már Wisconsin felett járnak, és visszafordították a gépet Minneapolisba.