Albin
0 °C
10 °C

Újabb gyanúsítottja van a kézigránátos gyilkosságnak

2009.10.29. 15:32 Módosítva: 2009.10.29. 16:41

Újabb gyanúsítottja van a két halálos áldozatot követelő, tavaly novemberi pécsi kézigránátos gyilkosságnak. Bojtor Bernadett, a pécsi rendőrkapitányság szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt, amely szerint a rendőrség a közelmúltban elfogott egy harmadik férfit, akit a bíróság azóta már előzetes letartóztatásba helyezett. A nyomozás hamarosan lezárul, annak eredményeiről sajtótájékoztatón beszámolnak, mondta.

Az újabb gyanúsítottról azt feltételezik, hogy ő dobta be a kézigránátot 2008. november 18-án éjjel Pécsett a Fejlődés utcai, romák által lakott családi házba, ahol a robbanásban egy férfi és egy nő meghalt. Három gyermekük közül ketten könnyebben sérültek, őket sokkos állapotban kórházba szállították. A megyei rendőrségi szóvivő akkor azt közölte: nem etnikai jellegű támadás történt, az áldozat ismert volt rendőrségi körökben.

Zsobrák Péter, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője egy tévéinterjúban az eset után azt mojdta, hogy a támadást bosszúból követhették el. Az akkor híradások szerint a szomszédok is azt állították, hogy bosszúból ölték meg a párt. Az egyik szerint a családhoz szinte naponta jöttek olyan emberek, akiket az utcában nem ismertek, és a rendőrök is gyakran jártak a házuknál.

A rendőrség februárban fogta el a gyilkosság két feltételezett elkövetőjét: B. Jenő 45 éves kővágószőlősi roma kisebbségi képviselőt és B. János 43 éves volt rendőrt. A testvérpár tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Dakos József, Baranya rendőrfőkapitánya a két férfi őrizetbe vételelkor azt mondta, hogy harminc nyomozó hónapokon át tartó aprólékos munkája, és száz tanú meghallgatása vezetett a gyanúsítottak nyomára. A feltételezett elkövetők indítéka nem rasszizmus, hanem személyes jellegű volt. A rendőr dandártábornok kitért arra, hogy az elkövetők ismerték áldozataikat, akik közül feltehetően csak a férfival volt problémájuk.