Két biciklist sodort el egy autós

2009.11.11. 09:48
Országos elfogatóparancsot adott ki a hódmezővásárhelyi rendőrség egy autós ellen, aki kedd este elgázolt két kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül továbbment.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai tájékoztatása szerint az autós először egy 51 éves kerékpárost sodort el - neki nem esett baja. A sofőr lassítás nélkül továbbment, majd néhány méterrel később hátulról elütött egy másik biciklist is, egy 38 éves nőt, akit súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A helyszíni szemlén kiderült, hogy a kerékpárosok ki voltak világítva, az autósnak tehát elvileg látnia kellett őket.

Az autó már előkerült, a sofőrt azonban még nem sikerült elfogni, ezért országos elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztás és más bűncselekmény miatt indított nyomozást az ügybe n.