Hívatlan vendégek verekedtek Mórahalmon

2009.11.15. 16:04 Módosítva: 2009.11.15. 16:05
Megzavarták az összejövetelt, törtek-zúztak, öt embert pedig kórházba juttattak annak a csoportnak a tagjai, akik szombaton késő este verekedtek össze egy másik társasággal Mórahalmon.

A húsz-harminc főből álló társaság szombaton késő este ment be egy mórahalmi szórakozóhelyre, ahol a helybeliek összejövetelt tartottak. Eleinte nem volt semmi probléma, később azonban többen egymásnak estek, a veszekedés pedig verekedésbe torkollott. A randalírozók több berendezési tárgyat széttörtek, öt embert kórházba kellett vinni.

A helyszínre Mórahalomról és Szegedről is érkeztek rendőrök, de a társaság ekkora már szétszéledt. A történtek miatt négy embert állítottak elő, közülük két férfit gyanúsítottként hallgattak ki. Ellenük csoportos garázdaság miatt indult eljárás, de a körülmények tisztázása jelenleg is folyik. A csoport többi tagját még keresik.