Elfogták az egri szerb templom fosztogatóit

2009.11.17. 14:25 Módosítva: 2009.11.17. 16:12
A rendőrség megtalálta azt a tizenegy nagy értékű ikont, amelyeket az egri Szent Miklós templomból loptak el még egy hete.

Elfogtak három férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak az egri Szent Miklós szerb ortodox templom kifosztásával, jelentette be a nyomozás vezetője.

A nyomozás során megtartott házkutatásoknál előkerült a november 12-én ellopott ikonok és vallási kegytárgyak nagy hányada is - közölte Sasi Csaba alezredes.

A betöréskor eltűnt, majd megkerült XVII. és XVIII. századi ikonok, biblia és kegytárgyak értéke mintegy 50 millió forint.

A három férfit őrizetbe vették, kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. Ha bebizonyosodik, hogy ők voltak a betörők, akár nyolc év börtönbüntetést is kaphatnak. Ketten beismerték tettüket. Azt egyelőre nem lehet tudni, kinek adták volna tovább az ikonokat.

A rendőrség feltételezése az, hogy a társaságnak köze lehet több, Heves megyében korábban elkövetett templombetöréshez is.