Négy év börtön és 23 milliós büntetés kölcsönautók eladásáért

2009.11.20. 18:17
Négy év börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Zala Megyei Bíróság azt a férfit, aki nem vitte vissza, hanem valószínűleg eladta az autókölcsönző cégektől bérelt gépjárműveket.

A többrendbeli csalásért elítélt férfi kilenc, autókölcsönzéssel foglalkozó - nagykanizsai, budapesti, székesfehérvári, kecskeméti, szolnoki, dunaújvárosi - cégtől vett bérbe gépjárműveket. A közel ötvenmillió forint összértékű autókat a bérleti idő lejárta után nem vitte vissza a kölcsönzőbe, hanem értékesítette.

Előfordult, hogy vásárlási szándékkal jelent meg az autókereskedőknél. Közölte, hogy vállalkozása számára több autót is szeretne vásárolni, de a kiválasztott típus megérkezéséig kölcsönautóra lenne szüksége. Egy másik autókölcsönzővel kötött megállapodás szerint a bérautóval külföldre nem utazhatott volna, de a gépkocsiba beépített műholdas követőrendszer alapján kiderült, a gépkocsit Szerbiába vitték, ahonnét a cég munkatársai hozták vissza, egy másik gépkocsit pedig Budapesten találtak meg.

Egy alkalommal társával, az ügy másodrendű vádlottjával - aki álnéven mutatkozott be - egy gazdasági vállalkozás ügyvezető és gazdasági igazgatójaként jelentek meg az autókereskedésben. Vállalkozásuk részére három hónapra gépkocsikat rendeltek, bérleti szerződést kötöttek, elvitték a gépkocsikat, de ezeket sem adták vissza.

A másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett csalás miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte a megyei bíróság. Az elsőrendű vádlottat a börtönbüntetés mellett több mint 23 millió forint megfizetésére is kötelezték, amit az autókölcsönzőknek 30 napon belül kell kifizetnie.