Két évet kapott az ötezerért elnéző rendőr

2009.11.23. 18:09
Jogerősen két év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla arra a rendőrre, aki tavaly egy közúti ellenőrzésen ötezer forintért továbbengedett egy okmányok nélkül közlekedő román autóst.

A vádlott és társa, akit a bíróság már első fokon felmentett, 2008. március 5-én járőrszolgálatot látott el a 42-es számú főúton. Biharkeresztes és Mezőpeterd között megállítottak román állampolgárt, aki Ártánd felől Berettyóújfalu felé tartott.
Az autósnál nem volt forgalmi engedély, ezért a vádlott közölte vele, hogy ötezer forint bírságot kell fizetnie. A nő többször is felajánlotta, hogy hazamegy az okmányért, de ezt a vádlott nem engedte. A rendőr átvett ötezer forintot a nőtől, majd biztosította arról, hogy rendőri intézkedés nélkül eljuthat Debrecenbe. Berettyóújfalu közelében a nőt ismét megállították a rendőrök, ekkor az autós elmondta a járőröknek, hogy pár perccel korábban már fizetett ötezer forintot a forgalmi engedély hiánya miatt.
Az ítélőtábla helybenhagyta az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítéletét, és a vádlottra két év börtönbüntetést és három év közügyektől való eltiltást szabott ki, amelynek végrehajtását három hónappal elhalasztotta.
A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosbító körülményként értékelte a hasonló jellegű, korrupciós bűncselekmények gyakoriságát, valamint azt, hogy a cselekményt külföldi állampolgár sérelmére követték el, és ezzel a vádlott presztízsveszteséget okozott a Magyar Köztársaságnak és a rendőrségnek.