Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Gyanúsított lett a terézvárosi jegyző és alpolgármester

2009.11.26. 10:11 Módosítva: 2009-11-26 10:40:10
Felbujtóként elkövetett hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a terézvárosi jegyzőt és az egyik alpolgármestert a Budapesti Nyomozó Ügyészség a kerékbilincselési ügyben.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint H. Csabát azzal gyanúsítják:  július 22-én rávette a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét, hogy hivatali helyzetével visszaélve egy, a kerületben szabálytalanul parkoló autóról a kerékbilincset költségek megfizetése nélkül szereltesse le. A gyanúsított Hatvani Csaba, a kerület vagyongazdálkodásért, városüzemeltetésért és közbiztonságért felelős alpolgármestere. Sajtos Csilla jegyzőt, akit az ügyészség szintén csak monogrammal jelölt meg, ugyanezzel gyanúsítják, csak egy másik autóval kapcsolatban, amelyről július 24-én vették le a kerékbilincset.

Farkas Kálmán, a terézvárosi közterület-felügyelet vezetője ellen több bűncselekmény gyanúja is felmerült.

Először az derült ki, hogy a gyanú szerint 2008-ban és 2009-ben havonta 500-800 ezer forintot kapott a Centrum Parkoló Kft. ügyvezető igazgató-helyettesétől. A kenőpénzből Farkasnak a közterület-felügyelet munkatársait kellett arra ösztönöznie, hogy minél több kerékbilincset helyezzenek ki, ugyanis az önkormányzat a társaságnak a kihelyezett bilincsek száma alapján fizet. A kerékbilincsek ilyen, nagyüzemben történő kihelyezése azonban törvényellenes. A közterület-felügyeletről szóló előírás ugyanis úgy rendelkezik, hogy közterület-fenntartóknak maguknak kell eldönteniük, milyen büntetést rónak ki, sőt arra kell törekedniük, hogy a lehető legkisebb hátránnyal járó szankciót alkalmazzák.

Farkas Kálmánt - akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - ebben az ügyben vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Gyanúsítottként hallgatták ki a kerületi közterület-felügyelet egyik munkatársát is, valamint a Centrum
Parkoló Kft. ügyvezetőjének helyettesét, Dudás Gábort.

Dudást és Farkast augusztus 10-én érték tetten, amikor Dudás 215 ezer forintot adott át a Centrum Parkoló Kft. székhelyén a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjének.

Az ügy kipattanása után nem sokkal Farkassal együtt négy rendőr is gyanúba keveredett a terézvárosi vesztegetési ügyben. Állítólag a rendőrök a büntetés kifizetése nélkül leszereltették tilosban parkoló autójukról a kerékbilincset. A most kihallgatott rendőrök szolgálati helyzetüket kihasználva bírták rá Farkast arra, hogy a szabálytalanul parkoló autóikra felszerelt kerékbilincset – a büntetés megfizetése nélkül – szereltesse le.

Farkast azzal gyanúsítják, hogy 2009. áprilistól júliusig kilenc esetben intézkedett kerületben szabálytalanul parkoló személygépkocsikra felszerelt kerékbilincsek leszereléséről úgy, hogy a felmerült költségeket nem kellett az érintetteknek kifizetniük, és a szabálytalan parkolás miatt hivatalos eljárás sem indult ellenük.