Jobban van a tűvel teleszurkált kisfiú

Javul annak a kétéves brazil kisfiúnak az állapota, akit nevelőapja bosszúból szurkált tele tűkkel. A gyerekre még újabb műtétek várnak a héten.

Az orvosok ötórás műtét során eltávolították a legveszélyesebbnek tartott tűket, amelyek a tüdőben és a szív közvetlen közelében voltak. A kisfiú testéből 5 centiméteres tűket szedtek ki. A gyerek hasüregéből és gerincéből a soron következő - vélhetően szerdai - operáció alatt veszik ki a tűket - tájékoztatott a salvadori kórház.

A hatóságok szerint a gyerek 30 éves volt nevelőapja, Roberto Carlos Magalhaes bevallotta, hogy szeretője hatására szúrta a több tucat varrótűt a kisfiú testébe. A férfi és új szeretője a fiún keresztül akart bosszút állni annak anyján. Mind Magalhaest, mind pedig a feketemágiát művelő szeretőjét, Angelina Ribeiro dos Santost őrizetbe vették, de a tömegek haragja miatt egyelőre meg nem nevezett helyen tartják fogva.
Közben az egyik tévécsatornának sikerült megszólaltatnia a fogdában ülő férfit, aki az üggyel kapcsolatos borzasztó részleteket tárt a közönség elé. Elmondta, hogy meg akarta ölni a fiút, hogy ezzel álljon bosszút volt feleségén. A kőművesként dolgozó férfi vízzel kevert borral részegítette le a gyermeket, majd belenyomta a tűket a kisfiúba, akit szeretője fogott le. "Egy hónapon át hetente kétszer, háromszor csináltam ezt" - mondta a Globo TV-nek nyilatkozva.

A kisfiú túlságosan is kába volt a bortól ahhoz, hogy sírjon, mialatt beleszúrták a tűket. Miután azonban kitisztult a tudata, hatalmas fájdalmat érzett. "Azt hittem, a tűk elvégzik a dolgukat, és végeznek a gyerekkel. Ez volt a módja, hogy anélkül öljem meg, hogy bárki rájönne" - számolt be a férfi.

A kisfiú azonban szólt fájdalmáról az anyjának, aki december 10-én kórházba vitte őt. A Röntgen-felvételek hozzávetőleg 30 tűt mutattak ki a gyerekben. Súlyos állapota miatt a fiút a múlt hét második felében helikopteren Salvador városába szállították, ahol sokkal nagyobb és jobban felszerelt kórház fogadta őt. A gyerek azóta is ott fekszik.
A brazilokat megdöbbentette az ügy, a kórház szóvivője szerint az emberek karácsonyi ajándékokkal árasztják el a kisfiút, állapota felől érdeklődnek, sokan pedig felháborodásuknak adnak hangot, amiért valaki ilyen szörnyűségre vetemedett.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59