Mentősre és rendőrre támadtak Szegeden

Az őt ellátó mentősre támadt egy 19 éves fiatalember csütörtökön délután Szegeden. Egy 30 éves férfi pedig az utcán támadta meg az őt igazoltatni akaró rendőröket, írja a delmagyar.hu.

Egy erősen ittas fiatalembert akartak bevinni az addiktológiára a szegedi Mars térről, ő azonban a mentőben rátámadt az ápolóra, a hajánál fogva megragadta, majd a földre rántotta, számol be az esetről a delmagyar.hu.

Ezután eszméletlennek tettette magát, majd amikor a mentő a kórházhoz ért, a férfi ismét dührohamot kapott, és nagy lendülettel távozni akart a mentőautóból. Olyan hévvel tette ezt, hogy letörte a kocsi ajtajának kilincsét.

A férfit a helyszínre érkező rendőröknek meg kellett bilincselniük, majd bevitték a Szegedi Rendőrkapitányságra. Itt az is kiderült, hogy kábítószert is fogyasztott. Ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A mentős csak könnyebben sérült meg.

A testvérére támadt

Nem sokkal később egy 30 éves férfi a Hont Ferenc utcában támadta meg az őt igazoltatni akaró rendőröket.

A járőrök egy segélyhívás kapcsán állították meg a férfit. Bejelentés érkezett ugyanis, hogy a férfi megtámadta a testvérét. A dulakodásnak a sértett élettársa vetett véget, ezután a 30 éves kiszombori férfi távozott a testvére lakásából.

Mivel a támadó feje vérzett, a rendőrök mentőt hívtak hozzá. A mentősök el akarták látni a sebeit, de ő ezt nem hagyta. Amikor a járőr felszólította, hogy engedje a mentősöket dolgozni, hirtelen rátámadt a rendőrre és megpróbálta megütni.

A gyanúsítottat ezután megbilincselték, majd kórházba vitték, ahol ellátták sérüléseit. A férfi még ott is agresszívan viselkedett. Az elvégzett immunkémiai gyorsteszt az ő esetében is igazolta, hogy kábítószer hatása alatt állt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59