Ügyédje szerint Farkas Péter fel akarta adni magát

A jogerős ítéletének december 12-i kihirdetése után Farkas Péter feladni készült magát. Ügyvédje, Pelle Andrea szerint vélhetően az ünnepek után hazautazott volna az egykori olimpikon, aki 2008 novembere óta bújkált a hatóságok elől - írja a Népszabadság.

A nagybani marihuánatermészetésért távolétében jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélt Farkas Pétert az andorrai rendőrség hatfős akciócsoportja vette őrizetbe, A barcelonai olimpia 82 kilós kötöttfogású birkózó bajnoka ellenállást nem tanúsítva, szó nélkül követte a rendőröket, írja a Népszabadság.

A lapnak nyilatkozó Pelle Andrea ügyvéd arra számít, hogy védencét gyorsított eljárásban adják majd ki Magyarországnak.

Az ügyvéd azt mondta, rendszeresen tartotta a kapcsolatot interneten, majd a tárgyalás idején pedig telefonon Farkassal, folyamatosan tájékoztatta ügye állásáról. Pelle Andrea szerint a jogerős ítélet után már arról folytak köztük a beszélgetések, hogy Farkas hazajön és letölti büntetését. "Ha nem készült volna feladni magát, nem lett volna már miről beszélnünk egymással, hiszen az ügye jogerősen befejeződött" - mondta a Népszabadságnak.

Pelle azt is mondta, felvetődött benne, hogy a rendőrség az ő telefonját is ellenőrizte, ezért minden rendelkezésére álló jogi lehetőséggel tisztázni szeretné, nem sérültek-e a Farkas Péter elfogásával végződött titkos akció keretében ügyvédi jogai, nem kerültek-e jogosulatlanul ügyvédi titkok a hatóságok birtokába.

A Népszabadság a rendőséget is megkérdezte, és a BRFK-nál azt mondták, állnak a vizsgálatok elé, az ügyvédet ugyanis nem vonták semmiféle nyílt vagy titkos ellenőrzés alá, erre egyébként nem is kaptak volna bírói engedélyt..

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59