Elkapták a kis Jézus felgyújtóit

2010.01.07. 08:33

Elfogták a rendőrök a pécsváradi betlehem rongálóit szerdán. A néhány éve, társadalmi összefogásban készült köztéri betlehemet vélhetően még a két ünnep között dobálták szét, a kis Jézus figuráját pedig felgyújtották.

A még sértetlen betlehem (Fotó: bama.hu)

A Baranya megyei Rendőr-főkapitányság szerint több tucat helyi embert hallgattak meg, így jutottak el a két rongálóhoz.

A huszonegy és huszonkét éves pécsváradi fiatalemberek a kihallgatáson mindent beismertek. Elmondták, hogy egyikük szétszedte a betlehemet, a másik pedig felgyújtotta a kis Jézust. Arra nem tudtak magyarázatot adni, hogy miért tették mindezt, csak annyit mondtak, hogy előtte sokat ittak. A két férfi szabadlábon védekezhet, rongálás miatt indult ellenük eljárás.

A felgyújtott Jézus-baba (Fotó: bama.hu)

A bama.hu beszámolója szerint a betlehemet azóta helyreállították, egy pécsváradi szálakkal rendelkező német kislány pedig saját babáját ajánlotta fel a tönkretett Jézuska-figura helyére.