Friderika
13 °C
29 °C

Hazahoztak két külföldön bújkáló bűnözőt

2010.01.07. 14:20 Módosítva: 2010-01-07 14:26:26
Két külföldön bújkáló bűnözőt is hazahoztak a napokban, jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A december 16-án egy pénzszállító kocsit kifosztó pénzkísérőt a svájci-német határon kapták el, az osztrák milliárdos holttestének elrablásában közreműködő, Grizli becenevű férfit pedig a Kárpátokban fogták meg.

A svájci határon elfogott pénzkísérőt azzal gyanúsítják, hogy 2009. december 16-án elhajtott egy pénzszállító kocsival, míg két kollegája bement egy Csatárka utcai patikába a bevételért. A járművet később a közeli Szikla utcában találták meg; a trezor üres volt. A tettes 94 millió forintot és 29 millió forintnak megfelelő valutát zsákmányolt.

Varga Attila, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi osztályvezetője elmondta, hogy a tettes ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, amelynek eredményeképpen december 23-án a svájci hatóságok el is fogták őt egy vámellenőrzés során St. Margrethen határátkelőhelyen. A lopott pénzből mintegy 50 millió forintnyi meglett. A férfi vallomást tett.

Varga hozzátette, hogy keresnek az ügyben még egy elkövetőt, a páncélautóból ugyanis csak úgy lehet kivenni pénzt, ha egy ember a sőfőrfülkében, egy ember pedig a széfnél tartózkodik. A másik tettes lehet, hogy a letartóztatott férfi testvére, akit egyébként egy más ügyben is keres a rendőrség.

Két nappal ezelőtt a román hatóságok is átadtak egy keresett bűnözőt a magyar rendőröknek Ártándon. A Grizli néven ismert F. László a gyanú szerint részt vett egy osztrák milliárdos holttestének elrablásában.

A holttestért a csoport váltságdíjat követelt. A zsarolást kitervelő Sz. Barnabás 41 éves budapesti ügyvédet Grizli előtt egy hónappal, november 30-án fogta el a rendőrség tettestársa, a 31 éves, encsi N. Zoltán vallomása alapján.