Átnézik a felgyújtott bírósági titkár ügyeit

2010.02.12. 16:55 Módosítva: 2010.02.12. 17:05
A nyomozók arra kíváncsiak, megfenyegette-e valaki a berettyóújfalui bíróság munkatársát, Ny. Lászlót. A felesége eddig nem vallott.

Az ügyészség azt is vizsgálja, hogy bírósági munkájával összefüggésbe hozható-e a berettyóújfalui Ny. László erőszakos halála, mondta Simon Ernő hajdú-bihari főügyész.

A Berettyóújfalui Városi Bíróság 31 éves titkárának összeégett holttestét lakásában találták meg kedden. A fiatalembert előtte megszurkálták, majd gyúlékony anyaggal leöntötték és meggyújtották. Halálát égési sérülései okozták.

A gyanú a férfi feleségére terelődött, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik ellene nyomozás. Azt is vizsgálják, más is lehetett-e a lakásban a gyilkosság idején.

Nem tett vallomást

Az asszony eddig nem tett beismerő vallomást. Jelenleg toxikológiai szakértői véleményre várnak.

Vizsgálják, van-e összefüggés a bírósági titkár munkája és halála között. A nyomozó ügyészség elvitte a berettyóújfalui bíróságról azokat az ügyiratokat, aktákat, számítógépes lemezeket, amelyekkel ő foglalkozott. Ki akarják deríteni, megfenyegette-e valaki a bírósági alkalmazottat.

Ny. László jól képzett jogász volt, csak azért nem bíróként dolgozott, mert nem volt üres bírói állás a helyi bíróságon, mondta a főügyész.

Az ügyészségi nyomozók és a rendőrség együtt dolgoznak az ügyön. Ha kiderül, hogy a gyilkosság nem volt összefüggésben Ny. László bírósági munkájával, a nyomozást a rendőrség folytatja.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport