Megmenthették volna egy vértesboglári férfi életét?

2010.02.15. 19:20
A falu háziorvosa szerint megmenthették volna az életét annak a férfinak, aki vasárnap halt meg Vértesbogláron. A falut elzárta a hó, a mentők pedig nem tudtak bejutni hozzá. A mentésirányító az időjárással magyarázta, hogy az elakadt mentőautók helyett miért nem helikopterrel próbálták meg kórházba vinni a férfit. A budaörsi légimentők viszont azt mondják, ők tudtak volna repülni: nyolc perc alatt odaértek volna, de nem kaptak riasztást.

Két mentőautó is elakadt a félméteres hóban vasárnap Vértesboglár közelében. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint reggel kilenc körül kapták a riasztást, a közeli Bicskéről és Csákvárról indultak a faluba egy súlyos beteg férfihez. Vértesboglár polgármestere viszont azt mondja: fél nyolckor szóltak a mentőknek, akik csak dél körül értek a faluba. Két kocsi is ment, az egyik személyzete végül átszállt egy teherautóra. De mire odaértek, már késő volt.

A település háziorvosa, aki végig a beteggel volt, nem nyilatkozott. Nevében a polgármester mondta el, hogy az orvos szerint, ha időben érkezik a mentő, és kórházba viszik a férfit, megmenthették volna az életét. A falut évek óta elzárja a hó, amikor fúj a szél, de tragédia eddig nem történt. Ráadásul, a települést nemcsak autóval közelíthették volna meg a mentők.

A budaörsi mentőhelikopter-bázisról gyorsan, akár nyolc perc alatt a helyszínre érhetett volna a segítség. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője úgy nyilatkozott: a mentőhelikopterek riaszthatóságáról a mentésirányítók döntenek. Ennek egyik feltétele, hogy legyen lehetőség a biztonságos leszállásra, amit elmondása szerint ebben az esetben az erős, viharos erejű szél és a hófúvás is akadályozott. A budaörsi főpilóta viszont azt állítja, hogy ők oda tudtak volna repülni: az idő alkalmas volt a repülésre, aznap három bevetésük is volt.