Súlyos vasúti karambol történt Brüsszel mellett

2010.02.15. 10:26 Módosítva: 2010.02.15. 17:46
Legalább tizennyolcan meghaltak, amikor két egymással szemben haladó személyvonat összeütközött hétfőn Buizingennél, az Hal nevű elővárosi pályaudvar közelében.

A brüsszeli elővárosok között közlekedő vonatok hétfőn fél kilenckor, a reggeli csúcsforgalom idején ütköztek össze.

vonat

A balesetben a Quievrain-Liege és a Louvain-La-Neuve – Braine-le-Comte között közlekedő szerelvények utasai jártak szerencsétlenül. Az ütközésben a szemtanúk beszámolója szerint egy harmadik vonat is érintett lehet: az egyik fotón ugyanis egy felborult tartálykocsira hasonlító roncs is látható. A belga vasúttársaság, az SNCB és a vasúti infrastruktúrát működtető Infrabel ezt egyelőre nem erősítette meg.

A személyvonatok első kocsijait az ütközés megemelte. Egy szemtanú szerint a becsapódás rendkívül erős volt, a megelőző pillanatokban egyik vonat sem vészfékezett. A beszámolók szerint az utasok össze-vissza csapódtak a vagonokban.


Súlyos vasúti karambol történt Brüsszel mellett nagyobb térképen való megjelenítése

Több vagon kisiklott, egy az oldalára borult. A helyszínre mintegy húsz mentőautó érkezett. A baleset rossz látási viszonyok között, sűrű havas esőben történt. Öt órával a szerencsétlenség után hivatalos közlésekben tizennyolcra tették a halálos áldozatok számát, de azt is jelezték, hogy a mérleg nem teljes, mert a mentés még nem fejeződött be, ráadásul tíznél több a válságos állapotú sérült. A sérültek összes száma meghaladja a 120-at, de nagy többségük nincs életveszélyben.

Súlyosan megrongálódott a sínpár fölött húzódó nagyfeszültségű vezeték is. Emiatt szünetel a vasúti közlekedés Brüsszel és a belga fővárostól délnyugatra eső térség között, így leállt a Párizs és Brüsszel közötti Eurostar gyorsvasút is.

Buizingen polgármestere, Dirk Pieters szerint a súlyos sérülteket kórházba, a könnyebben sérülteket egy helyi sportközpontba szállították. Az ép utasokat egy másik sportközpontban helyezték el, és krízisközpontot hoztak létre a hozzátartozók tájékoztatására. Az SNCB tizenkét súlyos sérültről számolt be.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet, de a helyi média szerint abban közrejátszhatott, hogy egész hétvégén szokatlanul hideg volt és havazott. A flamand Brabant tartomány kormányzója, Lode De Witte állítólag azt mondta egy helyi polgármesternek, hogy az egyik vonat vezetője figyelmen kívül hagyta a biztosítóberendezés jelzését.

Nem az első eset

2001-ben nyolc ember halt meg és 12 sérült meg súlyosan, amikor egy hasonló balesetben elővárosi vonatok ütköztek össze Brüsszel mellett. Akkor az egymást nem értő flamand és vallon vasutasok kommunikációs problémája is szerepet játszhatott a balesetben.

Egy másik balesetben 2008-ban több mint negyvenen sérültek meg, amikor egy rossz irányba haaldó személyvonat csapódott egy tehervonatba Belgium középső részén.