László
21 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Hamis szakvélemény vádolta pedofíliával a törökbálinti lelkészt

2010.02.20. 18:40 Módosítva: 2010.02.20. 18:40
Évek óta húzódik az egykori törökbálinti református lelkész büntetőügye, aki ellen igen súlyos vádat emeltek annak idején: felesége, anyósa és egyes szakértői vélemények szerint 2005 márciusától többször is molesztálta kisfiát. Az ügyben komoly fordulatot hozhat, hogy a bíróság kizárta a perből azt a szakértőt, akinek véleménye alapján S. Zsoltot első fokon hat év fegyházra ítélték.

Váratlan fordulatot vett a saját kisfia megrontásával megvádolt református lelkipásztor ügye. Mint arról korábban hírt adtunk, három évvel ezelőtt vádat emeltek S. Zsolt törökbálinti lelkész ellen „nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak” címén. Az évek óta húzódó büntetőperben idén újabb első fokú ítélet várható, miután a vádat alátámasztó szakértői vélemények finoman szólva nem minden pontban állták meg a helyüket, és a felső fokon eljáró bíróság új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot, tudtuk meg a lelkész megbízott ügyvédjétől, Gál Pétertől és védőtársától, Szurgyi Ritától.

Gál Péter szavaiból az derült ki, hogy az S. Zsolt és felesége, D. Andrea házasságából 2001. december 10-én született kisfiú feltehetően egy elromlott házasság hatalmi játszmáinak áldozata, és S. Zsolt élete az anyával elfogult szakértők miatt ment teljesen tönkre.

„Ügyvédként sok éve foglalkozom pedofíliavonatkozású ügyekkel. Szilárd meggyőződésem – szögezte le Gál Péter –, hogy az ilyen jellegű ügyek jelentős százalékában nincs szó pedofíliáról. A legtöbb esetben családi konfliktusok, nem megfelelő, inkompetens vagy szakmailag hibás szakértői vizsgálatok, jó esetben félreértések állnak a háttérben.”

Szexuális abúzus tünete

Az ügyvéd a következőképp vázolta az ügy családi hátterét: A gyerek sokáig az anyai nagymamánál élt, akivel S. Zsolt nem volt igazán jó viszonyban, mondhatni állandósult konfliktusok voltak köztük, aminek legfőbb oka S. Zsolt szerint az volt, hogy a nagymama ki akarta sajátítani a gyereket. Az eset megértéséhez Gál a következő momentumokra hívta fel a figyelmet: 1. A nagymama gyógyszerész, a gyermek homeopátiás készítményeket kapott, ha beteg volt; 2. A gyermek laktózérzékenységben szenvedett. 3. A homeopátiás készítmények laktózbevonatúak. A gyereknek emiátt állandóan hasmenése volt, a széklet, az ürítés központi kérdéssé vált nála, ami abban is megmutatkozott, hogy a „kaki” szót gyakorlatilag minden más helyett is használta a beszélni tanulás korszakában.

Három és fél éves volt a kisfiú, amikor a nagymama jelenlétében egyszer azt mondta: „Apa a kakiját a bugyimba tette.” „A nagymama ezt szexuális abúzus tüneteként értékelte – mondta az ügyvéd –, de orvoshoz nem vitték azonnal a gyereket, inkább feljelentést tettek a rendőrségen.” A rendőrség először meg akarta szüntetni a nyomozást, de az ügyészség végül annak folytatására utasította a nyomozókat, és az ügyben nyolc szakértőt is kirendeltek a bonyolult családi viszonyok, illetve S. Zsolt esetleges bűnösségének tisztázására. A nyomozás lezárulta után a budaörsi ügyészség 2006. június 12-én nyújtotta be a vádiratot, nem sokkal később megindult a büntetőper. A lelkész szabadlábon védekezve, lelkészi hivatásáról önként lemondva várta az eljárás végét.

A szakvélemények alapvetően kétfélék voltak: vagy a bűncselekmény megtörténte mellett, vagy ellene szóltak. Egy dologban egyetértettek: S. Zsolt nem pedofil, nem aberrált, nem ferdült személyiség. Ráadásul a szakértői vélemények egy része nem kompetens személytől származott, mondta Gál Péter, például munkalélektani, közlekedéspszichológiai szakértő is adott szakvéleményt a gyerek és az apa közt állítólag megtörtént erőszakról.

Másfél év fegyházban

A legelső szakvéleményt Temesvári Judit, munka- és szervezetpszichológiai és pedagógiai pszichológia szakértő adta, ő vizsgálta először a gyereket. Az ő 2005. június 29-i szakvéleményét vette alapul több szakértő is a saját szakvéleménye elkészítésekor. A védelem szempontjából fontos mozzanat, hogy az eredeti színes gyerekrajzok, amelyek alapján Temesvári szakvéleménye készült, nem állnak rendelkezésre, a per iratanyagához csupán fekete-fehér másolatok vannak becsatolva, mondta ezzel kapcsolatban Gál Péter.

A lelkész és feleségének viszonya időközben megromlott, házasságuk tönkrement, 2005-2006-ban meg is indult a bontóper. A polgári peres eljárásban az asszony oldalán részt vett Kubiszyn Anna felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, igazságügyi klinikai szakpszichológus, aki felnőtt- és gyermek-szakpszichológiával egyaránt foglalkozik, részben az ő szakvéleménye alapján ítélte a bíróság az anyának a gyermeket. Az egész ügy legkülönösebb, jogi szempontból is figyelemreméltó fordulata itt kezdődik: Kubiszyn Annának a válóperhez készült 2008. márciusi szakvéleményét becsatolták a büntetőperhez is.

A budaörsi bíróság bírája 2008 áprilisában a tárgyaláson elolvasta a Kubiszyn-féle szakvéleményt, majd azonnal elrendelte az addig szabadlábon védekező S. Zsolt előzetes letartóztatását, és el is ítélte hat év fegyházra. (Az ítélet a fellebbezések miatt nem emelkedett jogerőre.) „S. Zsoltot az előzetesben nem kímélték” – mondta a férfi ügyvédje. A lelkész a váci fegyházban volt előzetesben másfél évig. A gyermekmolesztálók osztályrésze jutott neki: napi rendszerességgel verték, kínozták, megalázták. Ráadásul a pszichés betegségére (borderline személyiségzavar) felírt gyógyszereket sem kaphatta meg, állapota rendkívül leromlott, mondta el Gál Péter.

Hatályon kívül

2008 novemberében a másodfokon eljáró bíróság megalapozatlanság és egyéb eljárási szabálytalanságok miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárásra utasította a Budaörsi Bíróságot. A határozat új – kilencedik – szakértő kirendelésére utasította az elsőfokú bíróságot. Az ő feladata az volt, hogy nézze át az eddigi szakvéleményeket, megfelelően jártak-e el a szakértők készítésükkor, és ítélje meg, hogy meg lehet-e még egyszer vizsgálni a gyermeket.

Tomasovszky László szakértő megállapította, hogy a korábbi szakértők egy része nem megfelelően járt el, és hogy a vádbeli cselekmény nem történhetett meg. Ekkor az új eljárásban megszüntették S. Zsolt előzetes letartóztatását. A szakértő szerint a gyermek újbóli vizsgálatára már nincs lehetőség, az idő múlása és a gyermek állapota miatt nem lehetne megalapozott szakvéleményt készíteni.

A bíróság ezután ismét meghallgatta Kubiszyn Annát, szakvéleményét 2009. október 14-én ütköztették a Tomasovszki-féle véleménnyel. Ekkor Kubiszyn visszavonta szakvéleményének azt az állítását, hogy egyetért Temesvári Juditnak azzal a kategorikus véleményével, hogy a vádlott „szexuálisan inzultálhatta” a kisfiát, és az tipikusan mutatja a szexuális abúzus tüneteit, illetve egyetértett Tomasovszky László szakértővel, akinek szakvéleménye Temesváriéval ellentétes konklúzióra jut.

Vass László, a Budaörsi Városi Bíróság tanácsvezető elnöke Kubiszyn Anna szakértőt a büntetőeljárásból kizárta, és nem csak a fenti pálfordulás miatt. A 2009. december 9-i végzés indoklása szerint a szakértő 2009. október 14-én a tárgyalási szünetben odament a vádlott feleségéhez, és arra kérte, hogy keressen a vádlott múltjában állatkínzásra utaló történeteket, mivel az súlyos dolog, és ha másért nem is, legalább azért elítélhetik, és a vádlott a szadizmus miatt sem kaphatja meg a kisfiút. A szakértő a tárgyaláson elismerte, hogy így történt. A bíróság szerint a szakértő pártos és elfogult, az ügy végkimenetelét a vádlott kárára igyekszik befolyásolni, tőle elfogulatlan szakvélemény nem várható, ezért a perből ki kell zárni.

Az igazságszolgáltatás állapota

Gál Péter szerint az ügyben több aggasztó részlet is van, amelyek túlmutatnak az ügyön, és az egész magyar igazságszolgáltatás működésének zavarait jelzik. Egyrészt az ügyészség több dologban is mulasztott: nem nézték meg a lelkész számítógépét, nem kerestek pedofíliára egyértelműen utaló bizonyítékokat, mint más hasonló esetekben szokás. Nem kerültek elő a gyerekrajzok sem, és összevissza, szinte találomra rendelték ki a részben inkompetens szakértőket.

„A fentiek szomorú fényt vetnek igazságszolgáltatásunk jelenlegi állapotára, a lelkiismeretlen és sok esetben kompetenciával sem rendelkező orvosszakértők munkájára is. Hány ember került börtönbe vagy nyomorodott meg az élete, veszítette el gyermekét olyan szakvélemény következtében, amelyet például Kubiszyn Anna bocsátott a bíróság rendelkezésére? – kérdi Gál Péter. – Hány ember került börtönbe, vagy veszítette el gyermekét, mert az eljáró bíró nem vette a fáradságot, hogy megfelelően ellenőrizze és értékelje a rendelkezésére álló szakvéleményeket?”

A per tárgyalása áprilisban folytatódik, a bíróság meghallgatja a gyermek jelenlegi kezelőorvosát, és dönt a védelem bizonyítási indítványairól is, ezek után várható újabb elsőfokú ítélet. Az ügyvéd szerint „akármilyen ítélet is születik, S. Zsolt már tönkre van téve. Gyerekét nem láthatja, a mostani feleségétől két gyereke született, nyomorognak, mert lemondott hivatásáról, mivel addig nem akar lelkész lenni, amíg le nem zárul az ügy. Elsőszülött kisfia is rossz állapotban lehet.”

Szerettük volna a történtekről megkérdezni Kubiszyn Anna szakértőt is, de ő arra hivatkozva, hogy a per még nem zárult le, nincs jogerős döntés, nem kíván nyilatkozni.

A Magyar Igazságügyi Szakértõi Kamaránál sem tudtunk illetékessel beszélni sem az elnökségből, sem az etikai bizottságból, mindössze a honlapjukon található etikai kódexből szemezgethettünk: a szakértő –

„Akár kirendelés, akár megbízás alapján jár el – minden általa ismert és megismerhető adat feltárása útján – pártatlan, teljes körű értékelést közöljön megbízójával.”

„Olyan módon tartson kapcsolatot az ügyben érdekelt felekkel, hogy eljárásának pártatlansága kérdéses ne lehessen, és hogy az ne sértse egyik fél érdekeit sem.”

„Senkivel ne alakítson ki olyan kapcsolatot, amely kérdésessé teheti eljárásának pártatlanságát.”

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!