Gázrobbanás egy családi házban: súlyosan megégett a család

2010.02.22. 18:38
A tűzvizsgálat még tart, de a szakértők szerint egyre valószínűbb, hogy egy felrobbant gázpalack döntött romba egy családi házat vasárnap este a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátiban. A robbanás idején négyen voltak a házban. Úgy tudjuk, hogy a családfőt életveszélyes, a többieket pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A detonáció további négy épületet rongált meg az utcában. Volt, amelyikről lehullott néhány pala, a többi házban pedig a nyílászárókat kellett javítani. A kár - becslések szerint - több millió forint. A szerencsétlenül járt családnak volt lakásbiztosítása.

A ledőlt téglakupacok, és az összetört bútorok között hétfőn már a gázszolgáltató szakemberei és a tűzvizsgáló dolgozott. Csobolya László tűzoltó őrnagy a Független Hírügynökségnek a helyszínen azt mondta, hogy a robbanást valószínűleg egy gázpalack okozta.

A robbanás erejét jól mutatja, hogy még a szemközti házak ablakai is kitörtek. Az üvegszilánkok és a törmelék körülbelül 50 méteres körben szóródtak szét. A robbanás idején négyen voltak a házban, őket a mentők kórházba szállították. Úgy tudjuk, a családfő életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, őt jelenleg Budapesten ápolják. A másik három felnőtt állapotáról csak annyit árultak el, hogy súlyosan megsérültek.