Hazahozták Farkas Pétert

2010.03.01. 18:51 Módosítva: 2010.03.01. 23:57
Több mint egy évi bujkálás után az olimpikon megkezdi a távollétében, kábítószerrel való visszaélés miatt kirótt hétéves fegyházbüntetése letöltését.

Farkas Pétert Barcelonából, München érintésével hozták a ferihegyi repülőtérre. A várócsarnokban a fotósokon, újságírókon kívül négy barátja fogadta, akik ovációval és a magyar zászló lengetésével, valamint Petikém!, A világ legjobbja!, Itt van Farkas Péter olimpiai bajnok! felkiáltásokkal éltették.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Farkas nem takarta el az arcát, de nem nyilatkozott a sajtónak. Ehelyett folyamatosan vigyorgott a barátai felé, közben látszott, hogy hiányos a fogazata. Végül a rendőrség terrorelhárító szolgálata beültette egy rendőrautóba és elvitték.

Kisétáltak a bíróságról

Farkas Péter és öccse, Farkas Károly még 2008 novemberében sétált ki a Pesti Központi Kerületi Bíróságról az ítélethirdetés szünetében. A szünetet azután rendelték el, hogy a fiatalabb testvér azt mondta, rosszul van. A bíróság mindkettőjük ellen elfogató parancsot adott ki és elrendelte előzetes letartóztatásukat is.

Farkas Károlyt szökése után egy nappal, Vecsésen fogták el, míg Farkas Péteren 2009 karácsonykor ütöttek rajta a hatóságok egy andorrai szállodában. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium február 3-án közölte, hogy az andorrai hatóság kiadta Magyarországnak Farkas Pétert. Ettől az időponttól számítva az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársainak harminc napjuk van arra, hogy az olimpiai bajnok birkózót Magyarországra szállítsák.

Kiadták Magyarországnak

Az andorrai hatóságok átadták Farkas Péter olimpiai bajnok birkózót Magyarország képviselőinek, jelentették be hétfőn este a fővárosban, Andorra la Vellában. Az átadásra az andorrai-spanyol határon került sor, ahol a vámőrségen a magyar rendőrök a spanyolokkal együtt vették át Farkast, aki utóbbiak őrizete alatt állt Barcelona nemzetközi repülőteréig, onnan hozták Budapestre.

farkas peter
Farkas Péter a helyi rendőrség felvételén, miután egy andorrai hotelben elfogták

A spanyol hírügynökség a jelentésben részletezi az egykori sportoló történetét, és azt írja, hogy Farkas ellen két nemzetközi körözést is kiadtak a magyar hatóságok. Az egyiket szökésért, a másikat pedig azért, mert erőszakosan lépett fel egy hatósági személlyel szemben.

A vád: nagyüzemi marihuánatermesztés

Az ügy előzménye, hogy 2004 októberében a Farkas család XVII. kerületi házánál több ezer tő vadkendert találtak. Kábítószerrel való visszaélés gyanújával három embert fogtak el: a Farkas-fivéreket és egy segítőjüket. Mindhárman 16 hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban. 2006 júniusában a bíróság az olimpiai bajnok testvérét és vádlott-társát 2-2 évi börtönre ítélte, Farkas Pétert akkor felmentették.

Az ügyet 2007 júniusában kezdték újra tárgyalni. A bíróság 2008 novemberében Farkas Pétert 5 évi fegyházra, öccsét, Károlyt 7 évre, segítőjüket pedig 6 évre ítélte, azonban 2009 december 10-én, másodfokon a bujkáló olimpiai bajnok - távollétében - súlyosabb büntetést, 5 helyett 7 év fegyházat kapott kábítószerrel való visszaélés miatt. A többiek büntetése nem változott.